„Várj az Úrra, légy erős, légy bátor szívű, és várj az Úrra!”   (Zsolt árok 27,14)

Szeretek hatékony lenni. Elvégezni a dolgaimat, mégpedig gyorsan. Nem mondhatom, hogy türelmes vagyok, miközben várok, hogy egy oldal betöltődjék a gépemen, vagy hogy a gyerekeim megtalálják a cipőjüket, de akkor sem vagyok a türelem megtestesítője, mikor Istenre várok, hogy meghallgassa valamilyen kérésemet. Mai gyorsan!-kell!-most kell! kultúránkban könnyű azt gondolni, hogy már nem kell várnunk semmire. Gondolj bele: másodpercek alatt megtudhatod milyen az idő Dél-Mongóliában, rendelhetsz egy csinos blúzt valamelyik divatos márkaboltból, kiveheted a kész ételt a fagyasztóból, és a mikrónak köszönhetően 5 perc múlva tálalhatod a vacsorát. Egy szempillantás alatt sms-ezhetsz anyukádnak, vagy csiripüzenetet küldhetsz emberek ezreinek. Nem csoda, hogy nem tudunk várakozni! Dávid királynak, fenti igénk szerzőjének, nem volt idegen a várakozás, és ismerte minden nehézségét. Amikor tehát azt írta, hogy „várj az Úrra, légy erős, légy bátor, és várj az Úrra”, ebben hosszú évek tapasztalata sűrűsödött, mialatt Istenre várt, hogy beteljesítse megígért hivatását. Ez a hivatás apjának, Jesszének szerény otthonában és a birkalegelőn indult. Azzal kezdődött, hogy Sámuel próféta megjelent Jessze otthonában, hogy felkenje Izrael leendő királyát, akit Jessze családjából kellett kiválasztania. Egyik fiára kellett, hogy essen a választás, és ez a fiú Dávid volt. Az Írás szerint a Szentlélek eltöltötte Dávidot, és attól kezdve rajta maradt (1Sám 16,13). Egy ilyen felkenés után azt várnánk, hogy Dávid rögtön rohan elfoglalni a trónt. Ő viszont ellenkező irányban futott – vissza a legelőre, a birkák közé. És elkezdődött a várakozás. Várakozása közben Isten felkészítette a feladatra. Dávid egyetlen dologhoz értett: a juhok őrzéséhez. Nem ismerte az udvari protokollt, a királykodás szabályait. Nem állt mögötte a nép, királyságát nem támogatta felfegyverzett hadsereg. Egy alacsonyrendű pásztorfiú volt. Ahelyett, hogy azonnal elfoglalta volna beígért pozícióját, Dávid várt az Úrra, hogy végigvezesse az úton a legelőtől a királyi palotáig. Isten a várakozás leckéivel készítette fel Dávidot a trónra. Ha közelről megvizsgáljuk, milyen leckéket kapott, és alkalmazzuk a megtanult igazságokat, reményre lelünk a várakozás nehézségei közt, felfedezzük a jót, ami a várakozásból származik a jövőre nézve. Az, hogy felkentek, hogy valamilyen hivatásra szántak, még nem jelenti azt, hogy nem kell várakoznunk. Dávid 15 évet várt, hogy Júda királya lehessen, és még többet, hogy egész Izraelé. Várakozásunk alatt, ha hagyjuk, olyan közeli kapcsolatba kerülhetünk Istennel, amire másként nem lett volna módunk. Dávid gyönyörű, költői zsoltárainak jó része barlangokban, föld alatti üregekben, a pusztában született, az Istenre való várakozás közben. Isten nem hagyja figyelmen kívül gyermekei kiáltását.Dávid gyakran kiáltott Istenhez, könyörgött segítségért, közbelépésért, védelemért. Isten sosem hagyta cserben. Várakozásunk másoknak is hasznára válik. Várakozásunk nem csak rólunk szól. Gondolj bele, mennyit gazdagodott az életünk azzal, hogy Dávid tűrte a várakozást. Mennyi öröm, szeretet, remény és gyógyítás árad felénk a zsoltárokból! Dávid élete kiváló útmutató a várakozáshoz. Könnyebb várakozni, a jövő is szebbé válik, ha hagyjuk, hogy Isten végezze bennünk a munkáját a holtidőben. Ha feloldjuk magunkban az ellenkezést, a védekezést, felismerhetjük Isten hűségét, amivel teljessé akarja tenni munkáját, véghez akarja vinni életünkre alkotott tervét.

Uram, segíts, hogy jól várakozzam. Türelmes akarok lenni, hagyni akarom, hogy véghez vidd tervedet az életemre. De a türelemhez is Rád van szükségem. Jézus nevében, Ámen.