Őri István


Egyszer azt írtam Neked: Amikor a tengerparton vagyok, néha eljátszom a gondolattal,
hogy ha beleteszem a kezemet a vízbe, lehet, hogy egy cseppjét valaki szintén
megérintette valahol Japánban, több tízezer kilométerre innen. Vajon ki lehetett az,
hol van most és mit csinál? S Te válaszodban nekem adtad a világ legszebb mondatát:
Lehet, hogy a tengernek az a cseppje nem is Japánba jut el. Talán pára lesz belőle,
felhő, és valahol esőként hullik le.

A legszebb mondat ez, amit életemben olvastam, s nem hiszem, hogy ennél szebbet
valaha is tudna mondani valaki. Szebb ez, mintha azt mondtad volna: "Szeretlek!",
szebb annál, hogy "Féltelek", hogy "Hiányzol", hogy "Te vagy minden nekem!".
Szebb annál, hogy "Szép vagy és erős!", szebb annál, hogy "Jó veled!"

Mindennél szebb ez a mondat, mert benne van minden. Minden, amit el lehet mondani
egymásnak, minden, amit érzel, amit kívánsz, ami boldoggá tesz, ami jó Neked.
Benne van minden és még több: benne vagyunk mi, aki egy és egy is marad örökké.

Köszönöm,

Kedves, hogy megajándékoztál a világ legszebb mondatával, hogy nekem mondtad
el azt. Az a néhány csepp víz, amit a sziklák mellől küldtem Neked, tápláljon minket,
mint ahogy a virágot is az eső és a napfény élteti. Én adom a vizet, Te vagy a
Napfény, s mi együtt szép virág vagyunk, olyan szép, hogy aki lát bennünket,
elcsodálkozik: ilyen lehetséges?

Igen, lehetséges, mert akkor azt mondtad: "Lehet, hogy a tengernek az a cseppje
nem is Japánba jut el. Talán pára lesz belőle, felhő, és valahol esőként hullik le.
Ez volt a kezdet és ez a folytatás is.

Befejezés pedig nincs, mert ami szép, erős és egy, az örökké tart.

Szivárgok a föld mélyébe, szűk csatornák rejtenek.
Barlangoknak nyirkos mélyén, a sötétség eltemet.
Folydogálok szépen csendben, vékony vízér alakban.
Apró pici forrás fakad, egyszer csak az agyagban.

Szeretettel utazunk együtt a természetben.

Mária.