Minden ami körül vesz

Minden ami körül vesz hírei

Természet pompázó színei.Fekete István - Szeptember.

4 éve | Szántó Imréné Mária | 0 hozzászólás

Még zöldek a fák és beszédesek a patakok. Még nyári suhogással ringatja magát az erdő, ha megzendül a szél, de az éjszakák elnémultak, és egymásra rakják a titkon lehullt sárga leveleket.
Virág is nyílik még az utak mentén a régi kőkeresztek tövében, és gerle is búg, ha hajnalban szépen felsüt a nap, de az eke már temeti a nyarat, a napraforgó a földet nézi, és őszi pókhálót lenget a szél a kukorica susogó levelén.
Dúsak és teltek még a tőkék a nevető domboldalon, szüretre kongnak a mámort érlelő vidám hordók, de az estékben már az őszi bogár sír, s a vén diófák árnyéka nagyobb, mint amilyen messze ér.

És hogy süt a nap! Hogy porzanak a nyárból élő vásáros országutak, és hogy csillog a tavak vize, ringatva a holdat és minden csillagokat! De a Tejút selyme kifehéredett már, az éjszakák hűvösek, és a virradat hideg harmatot csókol a néma mezőkre.
Nevetnek még a kertek is. A fákon hetyke cinkék cserregnek valamit az almáknak és a szilváknak, de eljön az est, és a sötétségben egyszerre titokzatos néma lesz a világ. Csak a bagoly imbolyog a csend hátán, és csak a méhek zúgnak a kasban, ahol a nyár édességét és a virágok illatát őrzi az aranyló méz.

A nádasok felett seregélyek sudaraznak, mert telelopták magukat szőlővel, a levegőben csókák rikkantanak, mert csupa élet az egész világ, a szántásokban lustán henyél a nyúl, mintha róka nem is lenne a világon, de ha az alkony végigszáll a tájon, a nádbugák tűnődve nézik a sötét vizet, és a késői szekerek úgy dübörögnek át a hidakon, mintha lágy göröngyök hullanának a nyár koporsójára.

És milyen nevetők a fehér faluk, ha a déli harangszó megáldja a Kenyeret, milyen bátran nyílik a kapu, hogy csattanik a kiáltás, de aztán elmúlik a nap, szürke fáradtsággal rogy le az alkony, és ha ellobbannak a vidám ablakszemek, egyszerre sóhajtani kezd a gond, sírni valami régi sírás, fájni valami régi bánat.

S a tűnődő est néma borulásában megsimogatja a falut és az álmokat, az erdőket és a mezőket, az élőket és a temetőket a virágos kalapú, meleg kezű, bús magyar Ősz.

Címkék: imreneszánto mária http://mindennapjaink