Azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. (Róm 8,18)
Dédnagyapám arca mindig ráncokba fut, amikor nevet. Kék
szemei ilyenkor egy pajkos iskolásfiú tekintetét tükrözik. A közel száz
év tapasztalata, személyes tragédiák és történelmi katasztrófák
formálták az életről alkotott képét.
Amikor csalódásaimról beszélek neki, egy kósza fejbiccentéssel veszi
tudomásul. Dédnagyapám válaszai mindig gyengédséget hordoznak, ami
gyakran az idős kor velejárója. "Nos" - ezzel a fordulattal kezd el
beszélni, majd szünetet tart, hogy gondolatait helyes módon sorba vegye.
Napi aggodalmaim gyorsan eltűnő gondolatokká válnak majd, - bíztat
gyakran. Nem veszi félvállról problémáimat, egyszerűen más látószögből
nézi őket. Bölcsessége és lelki békessége abból fakad, hogy Istent
mindig hűségesnek tapasztalta meg.
Teremtőnk gondolatainak távlatai sokkal messzebbre nyúlnak vissza a
dédnagyapáénál. Nem 1913-ban kezdődtek. Isten távlatai mindig léteztek,
örökkévalóak. Isten nem kicsinyli le harcainkat és fájdalmainkat, hanem
az örökkévalóság fényében látja azokat. Amikor nem értjük, miért nem úgy
cselekszik, ahogyan kérjük, a Szentírás arra bátorít, bízzunk benne.
Imádság: Atyánk, köszönjük, hogy téged nem
korlátoz az időhöz kötött emberi perspektíva. Emlékeztess bölcsességedre
és szeretetedre, mélyítsd bizalmunkat irántad. Ámen.
Ha bízunk Isten távlataiban, megtapasztaljuk békességét.
IMÁDKOZZUNK LELKI ELÖLJÁRÓINKÉRT!
Kapcsolódó hírek:
Jobbulást
MEGBECSÜLÉS.
Levél Billynek, a bohócnak
Ma olvastam. Mt 14,22-33.