Minden ami körül vesz

Minden ami körül vesz hírei

Szeretem Fekete István írásait, számomra gyönyörűség olvasni minden sorát, elbűvöl, és örömmel tölt el. Áldott legyen emléke.

3 éve | Szántó Imréné Mária | 0 hozzászólás

Két bika (részlet)

Sóhajtott az erdő.
A harmatcseppek halk koppanásokkal jártak az avaron, és a domboldalak lágy ködtakarót húztak arcukra, hogy jobban egyedül legyenek.
Az erdei utak bujkálva kanyarogtak, és a fák pókhálódrótokon küldöztek egymásnak üzeneteket.
A pókhálók lyukasak, kopottak voltak, mint a vén halászok hálója, és a halálra váró legyek olyan egykedvűen sétáltak rajtuk, mint az öregemberek a sírgödör szélén.

Az erdő sóhajtott.
A mókusok megálltak egy pillanatra. Fényes szemük gondolkodó lett, és letették a diót, melyet a barátok kertjéből loptak, kik valaha ezen a tájon éltek, de nem maradt más utánuk, mint az öreg diófa és az elmúlt, holdas éjek virrasztóinak kámzsasuhogása.
A nyulak maguk elé bámultak. Azt sem bánták volna, ha a rókák megrohanják őket, de a rókák is ásítva ültek üres fészkű kökénybokrok alatt, melyeken a hamvaskék bogyók érintetlenek és kemény húsúak voltak, mint a lányok ezen a vidéken.
A fácánkakasok felemelték egyik lábukat, és piros karikás szemük figyelő lett. A varjak néma magasságban szálltak, a mátyások hallgatagon borzolták bóbitájukat, és a felhők is tehetetlenül álltak a hegyek felett.
Az erdő - egy pillanatra - csüggedt lombbal érezte, a benne élő élettel, hogy kár mozdulni, kár szeretni, fészkelni, virágozni, mert a távoli völgyekből ide is eljön az Idő, és a ráncos arcú Ősz kötényébe sodorja az egész világot.
Csend volt az erdőn, és ebben a nagy csendben minden érezte, hogy halkan mozdul a föld, távolodik a naptól, és rákanyarodik a nagy Mindenség őszi országútjára.

Címkék: imreneszánto mária http://mindennapjaink