Rózsaszerelem
Valamikor réges-régen, egy kis mag elvetődött két ember szíve közepében. Gyökeret eresztett, szépen lassan, leveleket neveltek, s egy szép napon bimbót hozott, gyönyörűt - Rózsaszerelmet.
A szirmok kibomlottak, egyenként puha, bársonyos boldog napokat hoztak, harmatos gyöngyök pihentek rajta, vagy csak könnycseppek lettek volna? A kisvirág bíborszínben lángolt, lelkében tündér táncolt, nektárja oly édes, mint amikor a száj csóktól mézes.
Ellenállt szélnek és viharnak, - hiába tépte, hiába zúzta - nem tudott ártani sem levélnek, sem bársonyos sziromnak. Feslő rózsabimbó a nyári éjben, hitte a csodát, bízott az erejében, a kis tündér csillagporral szórta, szerette a párját, becézte, óvta.
Szerelme tiszta volt, mély mint a tenger, ilyet nem érezhetsz az életedben, talán csak egyszer. Jöttek mégis, hideg napok, szomorú, keserű gondolatok, édes szókat nem mondott senki, s a virág elkezdett haldokolni.
Lassan hullatta szirmait, egyenként dobta el, s ölte meg álmait. Egyetlen szirma él már csak e rózsának, ha lehull az az egy, az az utolsó szirom, őrzője nincs, hiába várom, keresem, akkor abban a pillanatban a virággal, halottá lesz - a Szerelem."
Kommentáld!