Biztos nem én. Gyerek koromban
sem nyertem soha semmit. Na jó, volt egy két második, harmadik helyem, meg
sok „részt
vett” oklevelem, de semmi több. Nem vagyok az a nyertes típus. A világ meg
nem a sokadiknak áll, hanem az elsőnek, a nyertesnek. Úgyhogy inkább bele sem
kezdek. A legjobb, ha kimaradok az egészből.
Hogy ki nyerhet? Természetesen
én. Nincs nálam rátermettebb, edzettebb, jobb képességű. Senki sem dolgozott
annyit a sikerért, mint én. Ezért itt az ideje, hogy megkapjam, ami jár nekem,
mert engem illet, senki mást!
Sokszor gondoljuk azt, hogy csak
ez a két variáció létezik a győztes-vesztes témára és ez a gondolkodás átragad
a keresztény életünkre is. Hisz végül, a nagy elszámoltatáskor sem lesz több
kategória, ami igaz ugyan, de sokan gondolják, hogy az elsőbe ők nem tartoznak
bele. Míg mások meg azt gondolják, hogyha egyszer elfogadták Jézust személyes
Megváltójuknak, már meg is van a biztos jegyük a Mennybe.
Valójában mindkét csoport nagy
bajban van, mert hátra néz. Az egyiket múltjának kudarcai, hibái lehetetlenítik
el, míg a másikat régi dicsősége tartja fogva. Egyiken sem tudják, hogy a
lényeg a jelenben lakozik, a ma meghozott döntésükben. Mert Krisztus követése a
meg nem szűnő lehetőségek vallása. Mindig van lehetőségünk arra, hogy újrakezdjük,
hogy folytassuk, hogy végigcsináljuk a múltunktól függetlenül.
Nem azt mondom, hogy a múlt nem
számít. Dehogynem. Tanulnunk kell belőle, építenünk kell rá, de tovább kell
lépnünk oda, hová Urunk vezet minket. Egészen a célig…
„Testvéreim,
én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van,
azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél
felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.”
Kommentáld!