„És ímé vannak utolsók, akik elsők
lesznek, és vannak elsők, a kik utolsók lesznek.”
(Lukács evangéliuma 13. fejezet 30.
vers)
Az elbizakodottság gondolata örök kísértés Isten mindenkori népe
számára. Hiszen könnyebb bűneinket takargatni, magyarázni, mintsem megbánni és
elhagyni.
Így volt ezzel Izrael népe, mikor az Örökkévaló megtérésre,
életük megjobbítására hívta őket küldöttei, a próféták által. Ők kiváltságnak
tartották kiválasztottságukat, és hamis biztonság illúziójával áltatták
magukat: „Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma ez!” (Jer.7.4) Ez nem
pusztulhat el és mi sem, aztán jött a babiloni fogság…
Jézus korában a farizeusok szintén úgy gondolták; a származás,
hogy ők Isten kiválasztott népe, és a törvény megtartása duplán biztosítja
számukra az örök életet.
És hány, és hány keresztény gondolkodik ma is így, engem
megkereszteltek, imádkozom Jézushoz, olvasom a Bibliát, templomba járok,
alamizsnát osztogatok, így nekem jár az üdvösség. Jézus fenti szavai ebből az önigazultságból ráznak fel.
Bizony kemény lecke a valódi megtérés útja. Pál végigjárta ezt
az utat. Azt gondolta, törzsi hovatartozása, iskolai képzettsége, vakbuzgósága
előnyt jelent az Isten országába való eljutáshoz.
Aztán rájött, hogy ez nem így van. „melyek nékem egykor
nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem” (Fil.3:7)
„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek
van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.”
(Ef.2:8-9)
Így ő, aki elsőnek, aki valaminek hitte magát, rájött, hogy
utolsó, hogy semmi, Krisztus kegyelme nélkül. Így mindenkinek elmondta:
„Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus
azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, a kik közül első vagyok én.”
(1Tim.1:15)
Ma reggel gyere és elsőként álljunk Jézus elé beismerve utolsó
semmi voltunkat.
Kapcsolódó hírek:
"Roskad a lábam" (Zsoltárok 94:18)