„Nappal kiküldte kegyelmét az Úr,
éjjel éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez.”
(42. Zsoltár 9. vers)
Sokan úgy gondolják Istent nem, vagy csak alig érdekli a mi
mindennapi apró vergődésünk. Így nem is illik a Mindenhatót hétköznapi semmiségekkel
zaklatni, csak nagy és magasztos életkérdésekkel járulhatunk Hozzá.
Viszont, a Szentírást olvasva hamar rájöhetünk, mennyire torz
istenképet tükröz ez a vélekedés. Hiszen a hithősök egész sora épp azáltal vált
példaképpé, mert számukra a vallás és az élet nem volt szétválasztható, sőt
legcsekélyebb problémáikkal is Istenhez fordultak segítségért.
Ezért így olvassuk róluk: „Istennel jártak” (1Móz.5:21; 6:9) vagy
az „Úr útján jártak” (2Krón.27:6) „az Úr parancsolataiban jártak” (2Krón.17:4;
Zsolt 119:32).
Az „Istennel járás” nemcsak a templomi liturgia, az áldozati
rendszer megtartását jelenti. Ez a kifejezés azt a képet festi elénk, mikor két
ember kéz a kézben sétálnak egymás mellett.
Így mikor a zsoltár szerzője fizikailag ugyan ott bolyong Jordán
és Hermon földjén, a Miczár hegyén (7.vers), akkor is Istenhez vágyakozik.
Minden lépésnél érzi az Úr szeretetét és kegyelmét és még éjjel is énekel és
imádkozik, Megváltójával beszélget.
Az Ige ma tükröt állít elénk, s ha belenézünk a következő kérdés
tűnik fel:
Te mennyire bízol az Istenben?
Fel mered fedni előtte életed legapróbb részletét is?
Felvállalod Őt bármit csinálsz és bármerre jársz?
Meg mered fogni a kezét?
Kapcsolódó hírek:
MINDENKI TUD SZERETNI.
A szikla.Tanúságos történet.
Napi evangélium.
Az egér és a bölcs.Taúlságos történet.