Ifjúságomnak
vétkeiről és bűneimről ne emlékezzél meg; kegyelmed szerint emlékezzél meg
rólam, a te jóvoltodért, Uram!”
25. Zsoltár 7. vers
A
megváltás tanítása oly egyszerű, és egyben oly bonyolult. Miért? Mert jelenlegi
szellemi kapacitásunk szerint annyira érthetetlen és hihetetlen, sőt
igazságtalan, hogy egy ártatlan szenvedjen a bűnösök miatt.
No
persze vannak, akik egyáltalán nem tőrödnek ezzel a kérdéssel, mert önmagukat
igaznak tartják, „nem ölök, nem lopok, nem csalok, miért mondják, hogy bűnös
vagyok?”
Sajnos
a bűn rendezésének Bibliai tanítása mára a kereszténységen belül is felhígult
emberi vélekedésekkel. így sokszor két véglet között ingadozik a bűnhöz való
viszonyulásunk.
Egyrészt
az ’olcsó kegyelem’ elve szerint, mindegy hogyan élünk, mit teszünk, Isten a
végén úgyis mindent megbocsát. Másrészt vannak, akik azt mondják, Isten
kegyelmét ki kell érdemelni, a bűnöket csak a vezeklés útján bocsátja meg az
Úr.
Dávid
Zsoltára bemutatja számunkra, hogy Isten nem eltaszítja, hanem várja, keresi,
sőt magához hívja a bűnbe esett embert, aki a Vele való szoros kapcsolatban
döbbenhet rá saját gyarló állapotára és megváltozhat a mennyei szeretet
hatására.
S
milyen jó lenne, ha ma, mi is megtapasztalnánk ennek a szeretetnek átalakító voltát,
így életünk Jézus hívása lehetne mások számára is, mint az alábbi
bizonyságtétel:
„Egy kínai keresztény
megértette a megváltás gondolatát. Megkeresztelkedése előtt lelkipásztora
feltett neki egy kérdést, hogy biztos lehessen benne, a fiatal hívő helyesen
érti a kereszt jelentőségét.
- Voltak Jézusnak bűnei? - kérdezte.
- Igen - hangzott a válasz.
A lelkész kissé nyugtalanul újra feltette a
kérdést, mire a hölgy megerősítette:
- Igen, volt bűne.
A lelki vezető éppen helyre akarta őt
igazítani, amikor így szólt:
- Voltak bűnei. Az enyémek.”
( Max Lucado: 3,16 A remény számai (69-70.
oldal))
Kapcsolódó hírek:
REGGELI DICSÉRET