Pipacsok
Megállt az idő, nem mozdul semmi sem,
A sárgult mező tikkadtan pihen.
Fáradt a levegő, a csönd remeg..,
A légből néz le rám tengerkék szemed.
Itt, ott piros pipacs virít a búza közt,
Mint az égő ajkad, hamvas és tűzvörös.
Távolban dűlőút és akácos szegély,
Porfelhőben halad egy abroncsos szekér.
Forró nyári nap van, a dél közeleg,
Minden ünnepélyes, lassú, réveteg...
A nagy búzamező, szőke, mint hajad,
Az érett kalászok merengőn állanak...
Egy dongó jön szemközt, s ahogy közeleg,
Egyre hangosabb lesz, majd egyre csöndesebb.
A nap fenn az égen fehéren ragyog...,
Ilyen szép nincs semmi, csak a mosolyod.
Lebeg egy pillangó a búzaföld felett,
Színes lepkeszárnya énreám nevet.
Élvezi a napot, a boldog nyarat,
Távolban még villan -, aztán elmarad...
Képzeletben látom lepke-termeted,
Szemed szép pilláit, hűs tekinteted.
Összefolyik bennem való, s képzelet,
Mindenben ami szép, reád ismerek.
Megállt az idő, nem mozdul semmi sem,
A sárgult mező tikkadtan pihen...,
Fáradt a levegő, a csönd remeg,
Lenéz rám az égből tengerkék szemed.
ALBERTH
Szeretettel.Mária.
Kommentáld!