„Mikor pedig ezek kezdenek meglenni,
nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.”
(Lukács evangéliuma 21. fejezet 28.
vers)
A Bibliát olvasva, furcsának tűnhet, hogy Isten a leglehetetlenebbnek
látszó helyzetekben szólította örömre az övéit:
A babiloni fogságból hazatérő nép az út fáradalmait sem pihenhette ki,
hiszen azonnal neki kellett látniuk Jeruzsálem újjáépítésének, amit a környező
népek állandóan megpróbáltak megakadályozni.
Isten népe éjt nappallá téve hordta a köveket, hogy falat emeljenek.
Kezeik sajogtak, néhányan sírtak és akkor jött a próféta Isten üzenetével: „Örülj
és örvendezz, Sionnak leánya, mert ímé elmegyek és közötted lakozom!”
(Zak.2:10)
Néhány évszázaddal később a római elnyomás idején, mikor a heródesi
dinasztia zsarnokságának annyi ártatlan esett már áldozatul, a betlehemi
éjszakában a pásztoroknak az angyal nagy örömet hirdet „mely az egész népnek
öröme lészen”.(Luk:2:10)
Később Pál apostolon keresztül, aki épp Rómában raboskodott az első, századok
hitvallóihoz, akik katakombákban gyűltek össze, látták az arénákban, vadállatok
karmai közt, máglyákon meghalni szüleiket, gyermekeiket, házastársaikat, így
szólt az Úr: „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!” (Fil.4:4)
És mit üzen nekünk, akik nap, mint nap háborúkkal, katasztrófákkal,
gyógyíthatatlan betegségekkel szembesülünk? Mintha Jézus direkt nem akarná
figyelembe venni a bennünket szorongató körülményeket.
Mert hát miért is örüljünk? Miért is emeljük fel a mi fejünket?
Kívánom, mindannyian személyesen tapasztalhassuk meg az Úr válaszát,
azt, hogy végtelenül szeret.
Kapcsolódó hírek:
Jobbulást
MEGBECSÜLÉS.
Levél Billynek, a bohócnak
Ma olvastam. Mt 14,22-33.