|
"17Jézus ekkor így szólt: "Vajon nem tízen
tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? 18Nem akadt más, aki
visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?"" (Lukács 17,17-18)
|
|
Miért csak ő? Miben különbözött ez a samáriai a
társaitól? Hogyhogy ő egyedül ment vissza Jézushoz, hogy hálát adjon az
életért, a gyógyításért, a csodáért, hogy újra visszatérhet az életbe? A
többiek, az Isten népéhez tartozók hol vannak? Értem én a kilencet. A
leprától való szabadulás, a gyógyulás öröme elképzelhetetlen annak, aki
nem éli át. És ők átélték. A reggel még ugyanúgy kezdődött, mint bármely
előző nap, és aztán - éppen arra járt Jézus, a Mester, és csak egy
próbát tettek, kiáltottak, és Jézus elküldte őket a lepra ügyében
illetékes, döntést hozó papokhoz - közben átjárta beteg testüket Isten
ereje, megújultak, megtisztultak. És azonnal új fényben ragyogott a nap,
új színek, illatok, az élet öröme, a család, az emberek, szédítő
lehetőségek - menni kell, rohanni kell, nincs idő visszatérni! És futott
a kilenc szédítő vágyakkal, tervekkel, tele az élet örömével. De ez az
egy visszament Jézushoz, arcra borult előtte, hálát adott neki. Az ő
lelkét is ugyanúgy átjárta a hirtelen kapott szabadulás öröme, de
másként élte meg. Talán mert samáriai volt, és nem tartozott a
választott nép közé. Feltételezhetően hitbeli szorongásai lehettek,
felismerve, hogy ő, az idegen nem volt méltó erre a kegyelemre. És ez a
felismerés visszavitte Jézushoz. A többi sem érdem alapján gyógyult meg,
de ők ezt nem ismerték fel. /LT/
Lukács Tamás
|
Kapcsolódó hírek:
HÁZAM NÉPE ÜDVÖSSÉGE