2016. április 9. – Szombat

   A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek
   a tóra. Beszálltak a bárkába és elindultak a tavon át Kafarnaum felé.  Már
   rájuk sötétedett de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és  a
   tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit (mintegy öt kilométert) eveztek
   már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához.  Nagyon
   megijedtek. De  Jézus  bátorította őket:  „Én  vagyok, ne  féljetek!”  Fel
   akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért,  éppen
   ott, ahová tartottak.
   Jn 6,16-21

   Elmélkedés:

   Jézus vízen  járásának eseményét  Máté és  Márk evangélista  is  lejegyzi,
   valamint János is,  ez utóbbit  olvassuk a  mai napon.  A Máté  és a  Márk
   szerinti változatban  a tanítványok  állnak a  figyelem középpontjában.  A
   tanítványok  az   ellenszél   miatt  küszködnek   az   evezéssel.   Jézust
   megpillantva  azt  gondolják,   hogy  egy   kísértet  közeledik   feléjük.
   Félelmükben  felkiáltanak.  Ezt  követően  Péter  elindul  a  vízen,  majd
   süllyedni kezd félelme miatt,  ekkor Jézus megmenti őt.  Máté és Márk  nem
   feledkezik meg leírni a tanítványok ámulatát a vihar megszűnése, a háborgó
   tenger lecsillapítása láttán.
   Ezzel szemben János evangélista nem rájuk,  hanem Jézusra figyel. Ő nem  a
   bárkában  evezők   halálfélelmével   foglalkozik,  hanem   Jézussal,   aki
   istenségét  nyilvánítja  ki  apostolai  előtt.  Jézus  nem  azért  érkezik
   hozzájuk, hogy segítsen és  megmentse őket, hanem  azért, mert meg  akarja
   nekik mutatni, hogy nem vonatkoznak rá ennek a világnak fizikai törvényei,
   s ezzel  igazolja előttük  azt, hogy  valóban Isten.  Ha János  gondol  is
   megmentésre  vagy   szabadításra,  akkor   semmiképpen  nem   arra,   hogy
   közbelépésével Jézus megakadályozza a  bárka elsüllyedését és  tanítványai
   halálát. Legfeljebb az a szándéka,  hogy bemutassa Jézust, aki megmenti  a
   gonosz  erőktől   az   embert,   hiszen  az   éjszakai   sötétség   és   a
   megfékezhetetlen természeti erők a gonoszt jelképezik.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, mivel  te  a lelkünkben  laksz,  a te  imád  a miénk  is,  én  pedig
   szeretnék abban szüntelenül  részt venni;  ezért lelkem  kis edényként  az
   élet e forrása  alá tartom, és  hogy ezt tovább  tudjam adni a  lelkeknek,
   hagyom, hogy végtelen szereteted hullámai elborítsanak.