2016. január 28. – Csütörtök

Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”

Mk 4,21-25

Elmélkedés:

Jézus korában a palesztin lakóházak egyszerű építmények voltak, tulajdonképpen egyetlen helyiségből álltak. Egyetlen olajlámpás elég volt tehát ahhoz, hogy a helyiséget, azaz az egész házat bevilágítsa. Értelmetlen lett volna meggyújtani egy lámpást, ha annak fényét azonnal el akarták volna rejteni. Jézus mondása a lámpatartóra helyezendő és az egész házat megvilágító lámpásról azt szemlélteti, hogy az Isten országa fényként, világosságként terjed. Értelmetlen volna eltitkolni vagy elrejteni Isten országának fényét, mert éppen azért valósul meg a világban, hogy minden embert megvilágítson az igazság tanítása.
Jézus örömhírének fénye elárasztja a világot, hogy többé már senki ne botorkáljon a sötétségben, ne keresgélje tovább a helyes utat a homályban, hanem mindenki előtt napvilágra kerüljön az üdvösség útja. Ha valami most még rejtve is van vagy titokban történik, a megfelelő időben nyilvánosságra fog kerülni. Eljön majd az idő, amikor lehull a fátyol a most még rejtett dolgokról és mindenki felismerheti az Isten országát. A fény forrása, az igazi világosság Jézus Krisztus, akinek személyében felismerhetjük utunkat és vezetőnket a mennyei Atya felé. Aki vele járja az élet útját, az nem jár már a bűnök sötétségében, hanem az üdvösség fényét követi.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram! Te mondtad: én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők. Ne engedd, hogy a megváltás meddő maradjon bennem és embertársaimban! Ne engedd, hogy valaha is elszakadjak az igazi szőlőtőtől! Hadd éljek szent életközösségben, s hadd járja át kegyelmed ereje minden tettemet!
Fernand Lelotte jezsuita.

Túlélni a hegyet.

Igaz történet.

Erős szél támadt. Arcába fújta a havat a fiatal síelőnek, Mark Doose-nak, aki a svájci Lausanne város közelében magasodó hegycsoport, a Les Diablerets három síterepének egyikénél, Isenaunál felcsatolta a léceit, hogy nekivágjon az útnak. Tél derekán járt az idő, s eddig ragyogónak látszott a vasárnap, ám most hirtelen vadul havazni kezdett. Az illinois-i Hinsdale-ből érkezett 19 éves cserediák déltájban már nem látott tovább három méternél.

2015. február 1-jén rajta kívül csupán három síelő tartózkodott a hegyen. Mark nem ismerte őket, nem gondolt rá, hogy segítséget kérjen tőlük. Tizenöt éve járta a természetet, nem aggódott.

Végül is nem volt más dolga, mint megindulni lefelé, és lejutni a hegy lábához, éppúgy, ahogy azt délelőtt egyszer már megtette. Az amerikai és a svájci mobilja is fel volt töltve, a hátizsákjában pedig maradt még egy liter víz meg egy mandarin. Chicago külvárosában nőtt fel, így aztán hozzászokott a hófúvásokhoz és a viharos szélhez. Vajon ez a vihar meddig erősödhet?

Rajta, csak kövesd a felvonó útját, mondta magában Mark, végigmérve a hóförgeteg mögül kirajzolódó oszlopokat. Hiszen a felvonót azért építették, hogy felhozza a völgyből az embereket, tehát az oszlopok egész biztosan a falu közelébe vezetnek. Megigazította a hátizsák vállpántját, majd előrelendítette magát a síbotjaival. Fél óra, és lent vagyok – gondolta magában.