Abban az időben, amikor a gyermek Jézust szülei bemutatták a jeruzsálemi templomban, ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.

Lk 2,36-40

Elmélkedés:

Jézus templomi bemutatásának jelenete azzal folytatódik, hogy Simeon után egy Anna nevű prófétanő is megjelenik a templomban. Képzeljük magunk elé a jelenetet! Nem a templom legbelsőbb részében, a szertartások helyén, hanem annak előcsarnokában vagy a templomon kívül, annak kapujában vagyunk. Itt fogadja az érkező Józsefet és Máriát Anna asszony, s veszi karjába a gyermeket, Jézust. Anna tekintete irányulhatna a templom szentélye felé, hiszen annak ad hálát a Szabadító érkezéséért, akinek a háza, lakóhelye ez az épület. Nézhetne akár az ellenkező irányba is, tekinthetne azokra az emberekre, akik körülállják őket, s akik hallgatják szavait arról, hogy e gyermek az, akit a választott nép évszázadok óta Isten ígérete alapján várt, s akiben beteljesedtek a prófétai jövendölések.
Anna azonban nem a külső világra és nem is az emberekre néz, hanem a karjában lévő Gyermekre. Tekintete az újszülött arcán nyugszik meg. Annak arcán, akinek szeme minden emberi tekintetet magához vonz. Mert mindegy, hogy mikor és hol találkozunk Jézussal, e találkozáskor nem érdemes másra néznünk, csak egyedül őrá. Arca békességet sugároz, megnyugtatja szívünket, reménnyel tölt el minket. Ahová ő néz, abba az irányba érdemes nekem is néznem. Amerre ő halad, nekem is abba az irányba érdemes indulnom.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Krisztus, aki ugyanaz „tegnap, ma és mindörökké,” legyen velünk, amikor térdet hajtunk az Atya előtt, akitől minden atyaság és anyaság, és minden emberi család származik. Ajánljuk fel Krisztussal együtt a szeretet tanúságtételét, amellyel Krisztus mindvégig szeretett minket. Az Atya áldása és a Szentlélek kegyelme áradjon családjainkra Krisztusban és az ő szeretete által.