2015. november 27. – Péntek

Abban az időben Jézus a következő hasonlatot mondta tanítványainak: „Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már hajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Ugyanígy ti is, amikor látjátok, hogy mindez bekövetkezik, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.”

Lk 21,29-33

Elmélkedés:

A Szentírásban többször esik szó a végső időkről. Az egykori tanítványokat ugyanaz a kérdés foglalkoztatta, mint minden kor bármely emberét: mikor fog mindez bekövetkezni? De még ennél is fontosabb a kérdés: milyen előjelei, előzményei lesznek, hogy hamarosan eljönnek a végső idők? Lám, az ember mennyire óvatos! Szeretné előre tudni, hogy mikor várhatóak ezek az események és szeretne rájuk felkészülni. Jézus tanítása azt erősíti meg bennünk, hogy ne találgassunk az időpont tekintetében, hanem legyünk felkészülve arra, hogy bármikor bekövetkezhetnek a végső idők.
Ez a világ mulandó. Minden, aminek kezdete van, egyszer véget ér. Az emberi lét mulandó. Elkezdődik és egyszer véget ér a halállal. A mulandóságot, az elmúlást megtapasztalva az ember keresi azt, ami örök, meg nem szűnő, maradandó. Jézus ezt tanítja: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak” (Lk 21,33). Jézus tanítása örök, azaz minden korban újra és újra elhangzó igazság. Jézus tanítása örökérvényű, azaz minden kor embere számára megmutatja az igazság útját, az üdvösség útját. Jézus tanítása igaz, azaz hihetünk abban, hogy valóra fog válni. Jézus tanítása reménykeltő, azaz bízhatunk abban, hogy a próbatételek idején mellettünk áll Isten. Jézus tanítása az örök életet jelenti számunkra.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, nézd nyomorúságomat. Ki máshoz menekülhetnék, mint hozzád? Hogyan viselhetném el magamat, ha nem azzal a gondolattal, hogy te elviselsz engem, ha nem annak megtapasztalásával, hogy te még mindig jó vagy hozzám? Nézz rám, Istenem: nem nagy bűnöst látsz bennem, hanem csak egy kicsit. Olyan bűnöst látsz, akinek még a bűnei is kicsinyesek, szegényesek és hétköznapiak. De az én középszerűségem nem álcázó takaró-e, amely mögött a legrosszabb rejtőzik: az önző és gyáva, a hanyag és érzéketlen szív; olyan szív, mely képtelen nagylelkűségre és távlatokra? Könyörülj az én szerencsétlen szívemen, Uram, te a nagylelkűség és szeretet Istene! Add ennek a szegény, kiszikkadt szívnek Szentlelkedet, hogy ő alakítson újjá!
K. Rahner