Amikor Jézus a világ végéről beszélt, így szólt tanítványaihoz: Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok. Mit gondoltok? Ki a hű és okos szolga, akit gazdája háza népe fölé rendelt, hogy kellő időben élelmet adjon nekik? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: rábízza egész vagyonát. Ha azonban az a szolga gonosz, és azt mondja magában: „Késik a gazdám!”, aztán verni kezdi szolgatársait, és együtt eszik-iszik a részegeskedőkkel; s megjön ennek a szolgának ura azon a napon, amikor nem várja, és abban az órában, amikor nem is sejti, – ura kegyetlenül megbünteti, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott aztán sírás és fogcsikorgatás lesz.

Mt 24,42-51

Elmélkedés:

A váratlanul érkező tolvajról és a gazdájukra várakozó szolgákról szóló hasonlatokkal Jézus a végső időkre vonatkozóan akar útmutatást adni. Az első példával azt akarja szemléltetni, hogy a végső idők bekövetkezte ugyan biztos, de annak pontos idejét senki ember nem tudhatja előre. Éppen ez a bizonytalanság ösztönzi az embert állandó éberségre, virrasztásra, készenlétre, legalábbis akkor, ha saját jövőjéről és végső sorsáról felelősséggel gondolkozik.
A keresztény emberek felelős gondolkozása és viselkedése abban mutatkozik meg, hogy bár ebben a világban élnek, mégis a túlvilágra, örök sorsukra gondolnak. Földi életükre úgy tekintenek, mint az örök életet bevezető szakaszra. Földi életük idejét úgy próbálják felhasználni Istennek tetsző cselekedetek végzésére, hogy azokkal valóban kiérdemeljék az örökkévalóságot.
Hitünk szerint feltámadásunk által Istennel fogunk találkozni. Ne félelemmel, szorongással vagy rettegéssel gondoljunk erre a találkozásra, hanem várjuk azt boldogan, mert ez lesz emberségünk kiteljesedése, az Istennel való tökéletes találkozás a szeretetben. Létünk és öröklétünk szempontjából megismételhetetlen az Istennel való találkozás pillanata. Legyünk mindenkor készen, mert bármikor bekövetkezhet ez a pillanat! Nem lesz újabb lehetőség.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenem, Te szent és igazságos, igaz és hűséges tiszta és jóságos, Eléd járulok. Ha hozzád jövök, Mózesként le kell borulnom, s Péterrel együtt felkiáltanom: Menj el tőlem, mert bűnös vagyok! De tudom, hogy igazában ezt kell mondanom: Irgalmazz nekem! Bár bűnös vagyok, s így érdemtelen vagyok irgalmadra, mégis alázatos bizalom él bennem, s a te határtalan irgalmad után vágyódom. Hisz még nem vagyok végképpen elveszett, hanem e föld vándora, aki örök javaid után sóvárog, és aki készséggel és alázatosan nyújtja ki kezét irgalmad végtelen ajándéka felé.