Minden ami körül vesz

Napi evangélium.

9 éve | Szántó Imréné Mária | 1 hozzászólás

2015. június 14. – Évközi 11. vasárnap

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint
amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van,
éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja
hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd
telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt
fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen
példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor
elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban
elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt,
úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták
megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül
volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34

Elmélkedés:

Jó földbe
Lázár Ervin egyik meséjében a molnár útnak indítja fiát a világba s rábíz
egy zsák búzát. A fiú persze jobban örülne egy zsák kenyérnek, de az apja
elmondja neki, hogy ez a zsák búza ezer zsáknyit fog teremni, ha jó földbe
veti. Csak azt tartsa szem előtt, hogy egy olyan dombon vesse el,
amelyiknek fekete a földje, a tetején három fenyő áll és három madár
énekel rajtuk. A fiú elindul és jókora út megtétele után talál egy dombot,
aminek sárgás a földje, a tején csak egy fenyő áll és egy madár repked
felette. Gondolja, ő tovább nem megy, nem keres más helyet s vetni kezdi a
magot. Már felét kiszórta, mire meghallja a madár énekét. „Ez nem a te
földed.” Abbahagyja a munkát, tovább indul, s arra gondol, hogy azért még
ötszáz zsák búza teremhet. Egy idő után talál egy dombot, barna a földje,
két fenyő áll a tetején és két madár is repked. Mindjárt vetni is kezdi a
búzát, egészen addig, amíg a madarak dalát nem hallja: „Ez nem a te
földed.” Felkapja a zsákot, továbbmegy, s valóban megtalálja a helyet,
amiről apja beszélt neki: domb fekete földdel, három fenyővel és
ugyanannyi madárral. Kinyitja zsákját, vetné a búzamagot, de abban nincs
semmi.
Jézus két példabeszédét olvassuk a mai evangéliumban az Isten országáról.
Az első hasonlat a magvető emberről szól, aki becsülettel elvégzi munkáját
és utána jogosan várja, hogy Isten megáldja tevékenységét, a föld termést
hozzon. A második példázatban a kicsiny mustármag hatalmasra növekszik. A
növekedés folyamatát az ember egyik esetben sem tudja befolyásolni. Nincs
lehetősége arra, hogy siettesse a kikelést, s el kell fogadnia azt a
tényt, hogy munkája eredménye az időjárási körülményektől függ. Úgy tűnik,
hogy az emberre és munkájára korábban, a megfelelő föld kiválasztásakor és
a mag elvetésekor van szükség. Ha rossz földet választ, hiába fog vetni,
nem lesz bőséges termés. Ha elmulasztja munkáját, mert lusta dolgozni,
azaz nem veti el a földbe a magokat, akkor a zsákban maradt magok nem
fognak termést hozni.
A magvető története az igehirdetést, az örömhír terjesztését is
szemlélteti. Kifejezetten ilyen mondanivalót sugall Jézusnak egy másik
magvetőről szóló példabeszéde, amely szerint a magok egy része az
útszélre, bogáncsok és kövek közé hull, míg a többi mag jó földbe kerül, s
csak ez utóbbiak hoznak bőséges termést (vö. Mt 13,3-23). Amikor azt
hangsúlyozzuk, hogy szem előtt kell tartanunk, hogy kiknek hirdetjük Isten
üzenetét, akkor nem a hallgatóság körét akarjuk leszűkíteni, hiszen az ő
örömhíre mindenkinek szól. Inkább arról van szó, hogy azt tegyük, amit
Isten kér tőlünk, amire megbízást kaptunk. Ne akarjunk a magunk
elképzelései után menni, hanem az Úr akaratának megfelelően hirdessük
tanítását. Ne legyünk önmagunk ellenségei! Ne elégedjünk meg fél
eredményekkel! Ne okoskodjunk és ne legyünk lusták! Az igehirdetés
feltételeit az szabja meg, aki megbíz minket ezzel. Ha azt tesszük, amit ő
kíván, akkor a ránk bízott szolgálat elvégzése után nyugodt
lelkiismerettel várhatjuk, hogy Isten kegyelme meghozza gyümölcsét az
emberi szívekben.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Istenünk! Ahogyan a magvető ember bízik abban, hogy a természet
titokzatos rendje és a te áldásod gondoskodik majd a mag kikeléséről,
ugyanezzel a bizalommal végzik szolgálatukat az igehirdetők és azok, akik
hitükről tanúságot tesznek a világban. Lehet, hogy veszélynek lesz kitéve
a tanítás jó magja, de emiatt nem veszítik el kedvüket és lelkesedésüket.
Te mindannyiunkat meghívsz, hogy munkatársaid legyünk Isten országa
terjesztésében. Segítsd munkánkat és szolgálatunkat, hiszen minden
növekedés egyedül neked köszönhető!

Címkék: szántónémária