2015. április 7. – Kedd
Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál.
Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste
feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a
fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?”
„Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.”
Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte
föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?”
Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha
te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus
erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” – vagyis
Mester. „Ne tartóztass! – felelte Jézus. – Még nem mentem föl az
Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az
én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.”
Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az
Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent.
Jn 20,11-18
Elmélkedés:
A gyász és a fájdalom, a Jézus iránti szeretet és ragaszkodás vezeti
Mária Magdolnát a sírhoz, akiről a mai evangéliumban olvasunk.
Természetes érzés és viselkedés ez. Nehéz feldolgozni valakinek az
elvesztését, halálát. Különösen az első napok nehezek. A házastárs, a
szülő vagy a gyermek elvesztése felfoghatatlan az ember számára. Napokig
el sem hiszi, fel sem fogja, hogy már nem él, akit szeret. Hányszor
látni embereket, akik szerettük halála után napokig, hetekig ilyen
gondolatokkal járnak a temetőbe.
Mária Magdolna viselkedése érthető. Fájdalmát tovább fokozza, hogy
Jézus teste nincs a sírban és semmit nem tud annak holléte felől, nem
érti, hová tűnhetett Jézus, akit ide temettek. Jelenléte a sírnál a
gyász és a fájdalom kifejezése. Ugyanakkor ez a valóban emberi és
valóban érthető érzés elhomályosítja látását, leszűkíti értelmét,
megbénítja cselekvését. Eluralkodik rajta a tehetetlenség érzése, nem
ismeri fel az angyalokat, s fel sem merül benne a kérdés, hogy kik
lehetnek ezek az ismeretlenek a sírnál. Sőt még Jézust, a Feltámadottat
sem ismeri fel, őt is idegennek, a kertésznek nézi.
Fájdalmából és gyászából az mozdítja ki, hogy az Úr a nevén
szólítja. E személyes találkozás és megszólítás teszi őt tanúvá,
tanúságtevővé. Ennek hatására alakul át fájdalma örömmé.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Tartsd meg, Urunk, húsvéti szent örömben hívő népedet!
Legyen velünk, édes hazánkkal és az egész világgal a te békéd! Szítsd
fel a keresztség kegyelmét mindnyájunkban, akik a keresztvízen
meghaltunk a bűnnek és feltámadtunk az új életre! Föltámadásod győzelme
bátorítsa a betegeket, öregeket és szenvedőket! A halálon aratott
diadalod juttassa el megholt testvéreinket a föltámadás dicsőségére!
Amen.
Kommentáld!