2014. június 29. – Vasárnap, Szent Péter és Szent Pál apostolok

Abban az időben, amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte
tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?”
Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások
Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti
kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő
Isten Fia.”
Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon Jónás fia, mert nem a test
és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért
mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat,
s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának
kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit
feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Mt 16,13-19

Elmélkedés:

Elvinni a szeretetet
Az apostoli időkbe, az ókori Róma városába vezet vissza minket Henryk
Sienkiewicz, lengyel születésű Nobel-díjas író Quo vadis című regénye,
amely feltárja az első keresztények életét és az ellenük irányuló
üldözéseket. Nem a regény címét ihlető jelenetet, azaz Péter apostol
találkozását Jézussal a Via Appián szeretném felidézni e világsikerű
műből, hanem egy másikat. A vándorló Péter és Pál apostolok elé egy
alkalommal odaáll egy pogány fiú és azt kérdezi tőlük: Görögország a
bölcsesség tudományát és a művészi szépet adta az emberiségnek, Róma pedig
a hatalmat és a törvények rendjét. És ti mit adtok? Péter apostol
egyszerűen válaszol: Mi szeretetet hozunk.
Elvinni a szeretetet, Jézus Krisztus szeretetét az emberekhez – ez volt
egykor az apostolok, köztük a ma ünnepelt Szent Péter és Szent Pál
apostolok feladata. Amikor az apostoli hivatás eredetét, gyökerét
vizsgáljuk, a Jézus általi küldéshez jutunk. Az apostol küldött, Jézus
Krisztus küldötte. Miután megismerte a Mester személyét, tőle kap
megbízatást, küldetést, s ez nem lehet más, mint hogy az Úr nevében
tevékenykedjen. Az evangéliumokból tudjuk, hogy az apostolok útja azzal
kezdődik, hogy Jézus megszólítja, meghívja őket. Miután vele élnek, vele
járnak vándorútján, hallják tanítását és láthatják isteni erővel
véghezvitt tetteit, küldetést kapnak tőle. Ezen az úton, amelyet joggal
nevezünk az ő esetükben is a hit útjának, Jézus megismerése a
legfontosabb. Mert nem azt kapják küldetésül, hogy egy új tanítás, egy új
eszme hirdetői legyenek, hanem hogy tanúságot tegyenek Krisztusról, az
Isten Fiáról s mindarról, amit vele átéltek. Csak azt követően kapnak
küldetést az evangélium hirdetésére, hogy az Úrral vannak, vele élnek.
Elvinni a szeretetet, Jézus Krisztus szeretetét az emberekhez – erre csak
az képes, aki megismerte Krisztus szeretetét. E felismerésre Szent Pál
apostol életpéldája vezet el bennünket, aki a kezdeti időkben veszélyes
újítóknak tartotta a keresztényeket. Úgy gondolta, hogy minden eszközzel
üldöznie kell azokat, akik nem ragaszkodnak őseik vallásához, hanem új
vallási tanokat hirdetnek. Élete akkor vesz fordulatot, amikor megismeri
Krisztust és megérinti őt Krisztus szeretete. E személyes és lelke mélyét
megérintő tapasztalatról így ír később: „Isten Fiának hitében élek, aki
szeretett és feláldozta magát értem” (Gal 2,20). Itt értjük meg, hogy
miért vált a szeretet Pál életének alaptörvényévé, miért emlegeti a
szeretet elsőbbségét és miért tanít a kereszten megnyilvánuló isteni
szeretetről. És itt értjük meg azt is, hogy csak akkor válhatunk Krisztus
hiteles tanúivá, ha minket is megérintett Isten szeretete s engedtük, hogy
megújítsa, megváltoztassa életünket.
Elvinni a szeretetet, Jézus Krisztus szeretetét az emberekhez – e
küldetést az tudja teljesíteni, aki maga is szeretetet érez Krisztus iránt
és megvallja azt. Erre példa ma ünnepelt másik szentünk, Péter apostol
esete. Az ünnep vigíliájának evangéliuma arról számol be, hogy Jézus
kérdésére Péter háromszor vallja meg szeretetét az Úr iránt (vö. Jn
21,15-19). Ez az őszinte szeretet-vallomás előzi meg azt, hogy a mi Urunk
az Egyház vezetésének különleges feladatát - mint sajátos küldetést -
bízza Péterre. Aki szereti Jézust és kész érte mindenre, akár élete
feláldozására is, az méltó lehet a küldetésre. Az Úr iránti szeretet
nélkül ugyanis nem érdemes elindulni az emberhalászat, az igehirdetés és a
tanúságtétel útján, mert minden legfeljebb kényszerű kötelességteljesítés
lesz. Péternek, a többi apostolnak és a későbbi korok küldötteinek
egyaránt a Krisztus iránti szeretetet adja a bátorságot az evangélium
hirdetésére, e szeretet alapozza meg hűségüket és ad nekik erőt a
vértanúsághoz.
Elvinni a szeretetet, Jézus Krisztus szeretetét az emberekhez – ez az
apostoli lelkületet őrző Egyház feladata napjainkban is, ez tehát a mi
feladatunk. Egy új szempontot érdemes itt megemlíteni, tudniillik azt,
hogy az apostoli küldetést nem magányos farkasként, hanem közösségben kell
teljesítenünk. Közösségben, valódi szeretetközösségben Krisztussal és
egymással. Csak így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá.
A keresztények közötti testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé,
a szeretet Egyházává, amely ily módon jel lehet a világban élők felé, akik
talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni
szeretet érintésére.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Az Egyház közösségében mindannyian
megtapasztalhatjuk az üdvösséget, amelyet te a mennyei Atyától hoztál el
nekünk és megérezhetjük az Atya szeretetét. Te azt kérted tanítványaidtól
és azt kéred tőlünk, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan te szeretsz
minket. Napjainkban is szükséged van apostolokra, akik készek a
szolgálatra. Szükséged van tanúkra, akik küldötteidként szeretetedet
közvetítik. Adj nekünk apostoli lelkületet, hogy a szeretet tanúi,
szereteted hirdetői legyünk! Vezess minket az evangélium hirdetésének
útján és mutass nekünk utat az üdvösség felé!