2013. június 23. – Évközi 12. vasárnap

Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.”
Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.”
Amikor már sokan gyűltek köréje, ezt mondta: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen. Mert aki minden áron meg akarja menteni életét, elveszíti azt. Aki pedig elveszíti életét érettem, megmenti azt.”

Lk 9,18-24

Elmélkedés:

Minden válasz hitvallás
A lelkiségi írásairól híres bencés szerzetes, Anselm Grün írja egyik könyvében: „A kérdést, hogy valójában ki Isten, a teológus nem tudja egyetlen mondattal megválaszolni. Isten a világ teremtője, de ő a Lélek is, aki a világot áthatja. Ő a szeretet, amely körülvesz bennünket, és amely bennünk van. Ő a leírhatatlan titok, amely mindannyiunkban ott rejlik”. Ezt a leírhatatlan, kimondhatatlan titkot akarjuk mégis megfogalmazni, amikor személyes választ akarunk adni arra a kérdésre, hogy ki az Isten.
Jézus érdekes kérdéssel fordul tanítványai felé a mai vasárnap evangéliumában. Arról tudakozódik, hogy kinek tartják őt az emberek, mit gondolnak róla (vö. Lk 9,18). Miért tesz fel ilyen kérdést? Miért kíváncsi az emberek véleményére? E kérdés könnyen megválaszolható, ha megnézzük az előzményeket. A jelenetet a csodálatos kenyérszaporítás eseménye előzi meg. A nagyszámú nép táplálékkal való ellátása önmagában is rendkívüli eset, mégpedig olyan csoda, amely Jézus messiási mivoltára utal. Abban a korban ugyanis elevenen élt az a hagyomány, amely szerint a messiási idők egyik nagy jele lesz, hogy Isten küldötte, a Megváltó megismétli majd a manna csodát, amit az ószövetségi választott nép az Egyiptomból való kivonulás után a pusztai tartózkodás idején átélt. Amint egykor Isten manna-kenyeret adott népének a pusztában, ugyanúgy fog különleges kenyeret adni a fellépő Messiás. Ennek fényében mondhatjuk, hogy Jézus talán arra lehetett kíváncsi, hogy vajon a nép felismerte-e a kenyérszaporításban a messiási idők jelét? Megértették-e, hogy ki adott nekik valójában kenyeret? Felfogták-e a csoda jelentőségét? A válaszok azt tanúsítják, hogy a nép körében meglehetősen zavaros a kép Jézus személyét illetően.
Jézus újabb kérdése arra irányul, hogy mit gondolnak róla tanítványai. Tőlük joggal vár többet, mint a néptől, hiszen nap mint nap vele vannak. Nem is az a lényeg, hogy hallják tanítását és látják csodáit, mert ez a megismerésnek csupán egy korlátozott szintje, hanem az, hogy vele vannak. A közvetlen kapcsolat, a közös élet, Jézus részéről életének megosztása, a tanítványok részéről pedig Mesterük életmódja elsajátításának vágya egy magasabb szintre emeli ugyanis a megismerést. Nekik már illik, illene többet tudniuk Jézusról. Péter válasza, amit saját maga és a többiek nevében tett hitvallásnak tekinthetünk, nem okozhatott Jézusnak csalódást. Péter „Isten Fölkentjének” nevezi Jézust (vö. Lk 9,20). E megfogalmazás, hitvallás azt tükrözi, hogy Péternek és a többieknek már tudomása van Jézus és az Atya közötti kapcsolatról, továbbá arról, hogy Jézus a Fölkent, a Messiás, azaz a kenyérszaporításból ők már ezt is megérthették, illetve erre a következtetésre jutottak.
Az evangéliumi történetről való elmélkedésünkben kár volna ezen a ponton megállni. Jézus kérdésére, amely ma közvetlenül nekünk szól, személyes választ kellene adnunk, hitvallásunkat kellene megfogalmaznunk és kifejeznünk. Kinek tartom Jézust? Mit gondolok róla? Mit hiszek róla? Ki nekem Jézus? E könyvben foglalt gondolatok és kérdések leírójaként senki helyett nem válaszolhatok. E gondolatok legfeljebb az én hitemről tanúskodnak, s remélem is, hogy tanúskodnak, s ezáltal megerősítik az olvasókat hitükben, illetve hitvallásra késztetnek mindenkit. Mindenkit bátorítok: Ne féljünk megfogalmazni véleményünket Jézusról! Fogalmazzuk meg, hogy mit hiszünk róla! És fejezzük ki, hogy mit érzünk iránta! Ez utóbbi nagyon fontos. Ha Jézust csak a Szentírásból, a róla szóló prófétai jövendölések és evangéliumi történetek olvasása révén ismerjük meg, akkor eljuthatunk egy szóbeli hitvallásra, de tovább aligha. Jézus viszont több, mint öt betű bizonyos sorrendben. A megismerésnek egy magasabb szintjére juthatok, ha elfogadom, hogy megossza velem életét, ha arra törekszem, hogy hozzá hasonlóan éljek, és ha élek a lehetőséggel, hogy a szentáldozás révén egyesüljön életünk. Isten megismerésének, a szeretet megismerésének az a szintje ez, amely szeretetem kifejezésére ösztönöz. És bizony ez is hitvallás.
Igyekezzen mindenki a szavakon túl életével is válaszolni Jézus kérdésére! Én is erre törekszem.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te meghívsz minket, hogy téged kövessünk és vezetéseddel eljussunk a mennyei Atyához. Meghívsz, hogy tőled tanuljunk és szolgálatodba álljunk. Tudjuk, hogy tanítványodként ugyanaz a sorsunk, mint a tiéd, aki mesterünk és tanítónk vagy. Nem akarjuk kikerülni a keresztutat. Nem keresünk más utat, ami könnyebbnek tűnhet. Azzal a szándékkal hallgatjuk szavaidat, hogy azok szerint éljünk. Hozzád hasonlóan engedelmeskedünk a mennyei Atyának, mert hisszük, hogy türelemmel viselt szenvedéseink jutalma az örök élet és az örökké tartó boldogság lesz. Segíts minket az üdvösségre! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!
 

(forras:Net)