Tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és a nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!
Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt Felelte: „Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton.

Szent Márk evangéliumában két olyan eset szerepel, amikor Jézus vak embert gyógyít meg. Az első Betszaidában történt, nem a vak, hanem mások kérik Jézus segítségét. A vak két lépésben nyerte vissza teljesen a látását, az illető nevét nem őrizte meg az evangélium (vö. Mk 8,22-26). A második esetről a mai napon olvastunk. A helyszín most Jerikó, az érintett maga fordul Jézushoz, s a neve is kiderül, Bartimeusnak hívják. A két eset között Jézus három alkalommal beszél apostolainak és tanítványainak a rá váró szenvedésről és halálról. A két gyógyítás azt is jelképezi, ami Jézus és a tanítványok között történik: hogyan nyitja fel az Úr a szemüket, miként ad nekik új látásmódot, a hit látásmódját és hogyan vezeti őket a hit útján.
Bartimeus hangosan kiáltva kéri Jézus segítségét: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” A tömeget zavarja a kiáltozás, de Jézust nem. El akarják őt némítani, de Bartimeus tudja, hogy ez élete nagy lehetősége, talán az egyetlen lehetősége. Mivel a vonuló tömegből senkire sem számíthat, ezért csak abban bízhat, hogy Jézus meghallja a kiáltozását. Bartimeus mindent elhagy és Jézus felé indul. Nincs túl sok mindene. Csak egy köpeny, ami a testét védte. Ez volt a biztonsága, az egyetlen dolog, ami nála volt, de ezt is elhagyta.
Jó volna, ha ez a történet nem csak Bartimeusról és az egykori tanítványokról szólna, hanem nekem is példát adna, hogy mindent hátrahagyva elinduljak a hit útján.
© Horváth István Sándor