Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket választottam. De be kell teljesednie az írásnak: „Akivel megosztottam kenyeremet, sarkát emelte ellenem.” Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.”

A mai evangéliumban Jézus a szolgálatról, a szolgáló lelkületről beszél. Tanítása nem vándorútjának egy helyszínén hangzik el, hanem az utolsó vacsora termében. Szavainak két dolog adja meg súlyát: amit előzőleg tett és amit ezután tenni szándékozik.
A beszédet az előzte meg, hogy megmosta az apostolok lábát. Cselekedetével azt szerette volna nekik megmutatni, hogy a szolgálatban mutatkozik meg a szeretet. Lehajolni a másik ember előtt, letérdelni a másik ember elé, megmosni a felebarát lábát olyan tett, amit nem tud felfuvalkodott, gőgös, hataloméhes ember megtenni. Ezt csak az képes megtenni, akinek alázat és szeretet van a szívében. A beszédet követően pedig hamarosan Jézus szenvedése és kereszthalála következik. Ebben is az ő szolgáló lelkülete és szeretete mutatkozik meg. Ő a mennyei Atya által küldött szenvedő szolga, a mi megváltásunk szolgája, a mi üdvösségünk szolgája. Ez a két cselekedet, a lábmosás és a kereszthalál mindennél jobban hitelesíti az Úr szavait.
Jézus kijelenti: „Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek.” Keresztény küldetésünket jelöli ki ezzel. Nekünk is a szeretet cselekedeteit kell gyakorolnunk embertársainkkal. Szolgálatunk egyrészt az embertárs javára van, másrészt Istennek végzett áldozat.
© Horváth István Sándor