Napi evangélium

2013. június 15. – Szombat

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.”

Mt 5,33-37

Elmélkedés:

A régi, ószövetségi törvényt beteljesítő és megújító törvényről szóló krisztusi tanítás következő részlete az eskü témáját érinti, ahogyan ezt a mai evangéliumban olvashatjuk. Jézus korában elterjedt volt az eskü, de különbséget tettek annak szövege és tartalma alapján. Azt mondták, hogy az egyik eskü kötelezi az embert a benne foglaltak megtartására, míg más esküszövegek megtartása nem volt kötelező. Itt ismét az eredeti isteni szándék emberi eltorzításával találjuk szemben magunkat. Jézus ezért a következőt mondja: „Egyáltalán ne esküdjetek!” (Mt 5,34).
Jézus egyrészt azért tiltja meg ennyire határozottan és kivételt nem tűrően az esküt, mert a kimondott szavaknak minden esetben egyezniük kell a cselekedetekkel, és ha ez így van, akkor teljesen felesleges esküdözni. Másrészt Isten nevének segítségül hívása az emberi szándékok igazolására nem mindig helyes és visszaélésre ad alkalmat, mivel azt feltételezzük, hogy az eskü alatt mondottak éppen az Istenre való hivatkozás miatt mindig igazak. E feltételezés helyes, de sajnos ezt használják fel egyesek hamis állításaik elfedésére. Ha igazmondóak vagyunk, ahogyan Isten is az, akkor egyáltalán nincs szükségünk esküre.
Érdemes megemlíteni továbbá, hogy az eskü sorozatos megszegése könnyelműségre készteti az embert, aki egy idő után úgy tesz esküt, hogy annak megtartását nem is tartja fontosnak. A legfőbb törvény a mennyei Atyának való engedelmesség.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Atyám, vétkeztem ellened – mondom én is a tékozló fiúval – már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Képmásodra teremtettél, nagy feladatokra hívtál, és én megbántással válaszoltam cselekedeteimben, beszédemben, gondolataimban. Én vétkem, én igen nagy vétkem! De rád tekintek, Uram, a te Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében, aki értem is vérét ontotta a kereszten: bocsásd meg bűneimet, vétkeimet, gyöngeségeimet! Te vagy az örök szeretet, fogadj ismét gyermekeddé, és tarts meg kegyelmedben! Tiéd akarok lenni, tiéd akarok maradni mindörökre.
(FORRAS:NET)