2015. december 6. – Advent 2. vasárnapja.

Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik esztendejében történt: Poncius Pilátus volt Judea helytartója. Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, Fülöp meg Itureának és Trachonitisz tartományának, Lizániász pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme. Annás és Kaifás főpapok idejében az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában.
S ő bejárta a Jordán egész vidékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára, ahogy meg van írva Izajás próféta beszédeinek könyvében: „A pusztába kiáltónak ez a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el. Ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten üdvösségét.”

Lk 3,1-6

Elmélkedés:

Az óra a jelent mutatja
Lukács evangélista időmeghatározással kezdi Keresztelő János tevékenysége leírását. János akkor lépett fel a nép körében, amikor a Római Birodalomban immár tizenötödik éve Tibériusz császár uralkodott. Az evangélista elegendőnek tartja az év ilyen megjelölését. Mai fogalmaink szerint nem neveznénk pontosnak ezt a kissé elnagyolt időmeghatározást, mi kíváncsiak lennénk a hónapra és a napra is. Abban a korban persze más területeken is hasonlóan bántak az idővel. Az ókori olimpiák történetéről szóló könyvben olvasom, hogy az egyik legelső versenyszám a stadionfutás volt, amelynek távja csaknem 200 méter volt. Az győzött, aki elsőként haladt át a célvonalon, de hogy mennyi idő alatt sikerült ez a Krisztus előtti évszázadokban, arról nem maradtak feljegyzések. Manapság egy hasonló versenyen századmásodpercek és ezredmásodpercek döntenek, és a viták megelőzésére olyan időmérő eszközökre van szükség, amelyek képesek erre a pontosságra.
Az ember az időt mindig folyamatában nézi. Az időben zajló események meghatároznak egy időrendiséget. A történésekhez és eseményekhez hozzárendeljük az időt. A múlt eseményeire visszaemlékezünk, a jövő eseményeit előre tervezzük, tudván, hogy azok is idővel a múlt részévé válnak. Emberi életünk is az időben zajlik. Tudjuk születésünk dátumát, tudjuk, hogy mikor kezdtünk el a különböző szintű iskolákba járni, mikor kezdtünk el dolgozni. Életünk jelentősebb eseményeit napra pontosan megjegyezzük és évente akár meg is ünnepeljük annak évfordulóját. Gyerekkorunktól kezdve hozzászokunk ahhoz, hogy tanulásunk és munkánk az időhöz kötött. Az iskolai tanóra becsengetéssel kezdődik és kicsengetéssel fejeződik be. A munkaidő kezdetét kötelező, a végét illő betartani. Pontos ideje van az autóbusz, a vonat, a repülőgép és más közlekedési eszközök indulásának és érkezésének, s mivel atomórához igazított okostelefonjaink segítségével mindig tudjuk a pontos időt, bosszankodunk az esetleges késések miatt. Órák vesznek körül minket mindenütt, amelyek jelzik számunkra a pontos időt. Minden óra a jelen idejét mutatja. Nem a múltat és nem a jövőt. Az óra jelzi az idő múlását és emlékeztet minket a mi időnk múlására.
Életünk során állandóan ellentétbe kerülünk az idővel. A gyermek és a fiatal a jövőben él, amikor előre tervezgeti életét. Az idősek pedig a múltjukból, emlékeikből élnek. Mintha nem tudnánk a jelenben élni, nem volnánk képesek arra, hogy megragadjuk a jelen pillanat feladatát, örömét. Itt most ne arra a világszemléletre gondoljunk, amely a „Ragadd meg a napot és élj a mának!” jelszót hangoztatja, hanem arra, hogy a mai nap teendőire, feladataira és lehetőségeire kell koncentrálnunk. Amit ugyanis a múltban elmulasztottunk azon már kár keseregnünk. Nem is a holnapi, a jövő heti vagy egy jövőbeli feladat a fontos számunkra a mai napon, hanem az, amit ma kell megtennünk. A jelenben érdemes élnünk, arra az emberre érdemes figyelnünk, aki most szól hozzánk, most mondja el nekünk örömét vagy éppen most van szüksége vigasztalásra. A segítségért hozzánk fordulónak ma tudunk segíteni, mert holnap már máshol lesz. Két nap múlva, december 8-án kezdődik az Irgalmasság Szentéve, amelyet Ferenc pápa hirdetett meg. Az Irgalmasság Szentévében az imént elhangzottakat így mondhatjuk: az éhezőnek ma kell enni adni, a szomjazót ma kell megitatnunk, a ruhátlant ma kell felöltöztetnünk, az idegeneket és utazókat ma kell befogadnunk, a betegeket és börtönben lévőket ma kell meglátogatnunk. Ne a „má”-nak, hanem a „má”-ban élj! Élj abban a pillanatban, amit az órád mutat! Élj a jelenben! És közben törekedj az örökkévalóságra!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, irgalmas Atyánk! Teremts a mi szívünkben csendet, amelyben meghallhatjuk a te megtérésre hívó szavad. Az advent bűnbánati idő számunkra és alkalmat ad, hogy a megtérés útjára lépjünk. Az adventtel nem csak új egyházi év kezdődik, hanem egy új élet kezdete lehet számunkra. Istenünk, tudjuk, hogy az igazi bűnbánat nem a büntetéstől való félelemből fakad, hanem az irántad érzett szeretetből. Szeretetünket azzal fejezzük most ki, hogy irgalmadban bízva és megbocsátásodat kérve bűnbánatot tartunk, elvégezzük szentgyónásunkat. Vezess minket, hogy karácsony éjjelén találkozzunk majd az emberré lett Szeretettel, Jézus Krisztussal, aki a te irgalmadat hozta el egykor és hozza el ma is a világba!