Napi evangélium

2013. április 16. – Kedd

Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből: „Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: Égből való kenyeret adott enni nekik.” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.” „Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Jézus így válaszolt: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”

Jn 6,30-35

Elmélkedés:

Jézusnak a kenyérszaporítás után mondott eucharisztikus beszédének részletét olvassuk a mai evangéliumban, amelyben az élet kenyerének nevezi magát. Az Oltáriszentség Krisztus halálának és feltámadásának titkát egyaránt magában foglalja. Így is mondhatjuk: a feltámadt Krisztus az élet kenyere, az élő Krisztus az örök élet kenyere. Keresztény életünk és lelki fejlődésünk során el kell vagy el kellene jutnunk odáig, hogy mindezt személyes hitvallásként is elmondhassuk, ami talán így hangzana: Krisztus a mi életünk kenyere, ő az én örök életem. Akarok-e belőle élni? Szeretném-e, hogy bennem éljen? A mi Urunk a legnagyobb ajándékot adta az utolsó vacsorán az apostoloknak: saját testét a kenyérben. Nekünk is a legnagyobb ajándékot adja a szentmisében: önmagát.
Krisztus önátadása az Atyának arra ösztönöz, hogy életemet Istennek ajánljam fel. Szent Pál apostol ezt írta: „élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2,20). Él-e bennem Krisztus? Az ő keresztáldozatának akkor van üdvözítő hatása rám, ha Testét és Vérét magamhoz véve szentáldozáshoz járulok.
Amikor Jézus első alkalommal beszélt az embereknek arról, hogy az ő teste étel és az ő vére ital, hallgatói csodálkoztak ezen, nem értették szavait, ezért többször is megismételte azokat. Mi talán már világosabban látjuk, hogy a szentmisében átváltoztatott kenyér valóban Krisztus Testévé változik át. A Krisztussal való bensőséges egyesülés a szentáldozásban valósul meg.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Te megadod nekünk, hogy mindig újra kezdhetünk! Te ajándékozod nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges. Urunk, mindannyian szeretnénk végtelen távlatokban élni. Szeretnénk megtapasztalni a soha el nem múló fényt, szeretnénk, ha mienk lehetne az élet teljessége. Kérünk, add, hogy az előttünk álló időt igazi gazdagodásra használhassuk. Add, hogy azt keressük mindig, ami soha véget nem ér. Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el nem múlik.

(forras;internet)