|
„Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van" (1Jn 2:16, új prot. ford.).
„Ma a baj a világgal? Mit jelent szeretni a világot? János három dologról tesz említést: 1) a test kívánsága, 2) a szem kívánsága és 3) az élettel való kérkedés. János szerint ezek nem az Atyától, hanem a világtól vannak; bár testünk, szemünk és életünk egyaránt az Istené. Hol van akkor a probléma? Mitől akar óvni János?
A test kívánsága nyilvánvalóan a szenvedélyekről szól, bár nem törvényszerű, hogy csak azokra korlátozódjon (lásd Gal 5:19-21).
A szem kívánsága, bár kétségtelenül kötődik a testhez, a gondolatainkig, vágyainkig hat; azokra a dolgokra utal, amelyeket mihelyst meglátunk, rögtön meg is akarunk szerezni (lásd 2Móz 20:17).
Az „élettel való kérkedés" gondolata az Istentől való függetlenedésre utal. Mintha csak mi magunk alkottuk volna életünket, és ezért minden megvalósított dolgunkért magunknak tulajdonítjuk a dicsőséget és a tiszteletet. „Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és nem magunk" (Zsolt 100:3). Ezzel szemben, ha rádöbbenünk arra, hogy minden levegővételünk, minden szívverésünk, minden, amit valaha is birtokolhatunk, vagy amivé valaha is lehetünk, egyedül Istentől jön, a büszkeség lesz az utolsó, ami felmerül bennünk. Bűnös emberek lévén, akiknek élete teljes mértékben Isten kegyelmétől és jóságától függ, hiszen képtelenek volnánk megváltani magunkat az örök haláltól és pusztulástól, alázattal és szelíden, fennhéjázás nélkül éljük az életünket! A tökéletes világban Lucifer bukását éppen a büszkeség okozta; nekünk, akik távolról sem tökéletes világban élünk, úgy kellene menekülnünk előle, mint a pestistől!
A 16. versben János elénk tárja az első okot, miért ne szeressük a világot: a világ szeretete és az Atya szeretete nem fér meg egymással. A 17. versben újabb indokot hoz fel: nincs értelme a világot szeretni, mert a világ mulandó. Jobb és bölcsebb azt választanunk, ami maradandó. Ezzel magunk is maradandóvá leszünk, vagyis örökké fogunk élni.
Nagy kísértés az emberiség számára, hogy csak a pillanatnak éljen, magával ragadja az anyagias világ, és csak azt értékelje, ami a szeme előtt van. Ezért Pál is csatlakozik Jánoshoz, mondván: „az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén. Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben. Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelen, akkor majd ti is, Ővele együtt, megjelentek dicsőségben" (Kol 3:1-4). Valamint: „Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók" (2Kor 4:18).(Részletek a Bibliatanulmányok 2009. 3. negyedévi számából; „A szeretett tanítvány, János levelei”)
|
Kommentáld!