„Az Úr az én erősségem és dicsőítő énekem és az üdvösségem”(Iz 12,2)
      1. A nagyszombat a legalkalmasabb nap arra, hogy az Úr szenvedésének, halálának és feltámadásának húsvéti misztériumát együtt szemléljük; ebben összpontosul az egész üdvösségtörténet. A liturgia egész sor olyan olvasmányt kínál, amelyek érintik e csodálatos történet legfontosabb mozzanatait, hogy aztán egészen Krisztus misztériumára összpontosítsanak. Először az Isten kezéből kikerülő és neki kedvére való teremtés művét mutatja be: „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott” (Ter 1, 31). Istentől, a végtelen jóságtól, csak jó dolgok származhatnak, és ha a bűn nagyon gyorsan megzavarja is az egész teremtés összhangját, a jóságában hűséges Isten azonnal készen áll a helyreállítás tervével, amit majd isteni Fia által valósít meg. Az ő prófétai előképe Izsák, akit Ábrahám, hogy engedelmeskedjék az isteni parancsnak, kész feláldozni (2. olvasmány); Izsák megszabadult, Krisztus pedig, miután elszenvedte a halált, majd dicsőségesen feltámad. Egy másik kiemelkedő esemény Izrael népéről a Vörös-tengeren való csodálatos - Isten közbelépésére történt - „átkelése” (3. olvasmány); ez a keresztség jelképe, amely által megkereszteltek Krisztusban átjutnak a bűn és a halál rabságából Isten gyermekei szabadságába és életébe. Gyönyörű prófétai szövegek következnek: az emberek állandó hűtlensége ellenére az Úr, megváltó irgalmában, nem szűnik meg üdvösségüket akarni. Isten, miután megbüntette népét bűneiért, olyan szeretettel hívja őt vissza magához, mint a hűséges jegyes hűtlenné vált mátkáját: „Igaz, elhagytalak egy röpke pillanatra, de most nagy irgalommal visszafogadlak... Örökre szóló irgalommal megkönyörülök rajtad. Az Úr mondja ezt, a te Megváltód” (Iz 54, 7-8). Ez a sürgető felhívás nem engedi, hogy hiába múljék el az irgalom órája: „Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van. Hagyja el útját a gonosz és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban” (Iz 55, 6-7). Ha mindez igaz volt Izrael népe számára, még inkább érvényes a keresztény nép számára, akiért Isten irgalma Krisztus húsvéti miszteriumában elérte tetőfokát. Krisztus a „mi Húsvétunk”, a világ üdvösségéért feláldozott Bárány, azt sürgeti, hogy hagyjuk el a bűnt és térjünk vissza az Atya házába, járjunk „az ő világosságának ragyogásában” és örvendjünk annak, hogy megismerhetjük és megtehetjük azt, „ami kedves Istennek” (Bar 4, 2. 4).
      2. A Krisztus húsvéti misztériumában csúcspontjához üdvösségtörténet a keresztség által - amely beolt ebbe misztériumba - minden egyes ember személyes története lesz. Hiszen ebben a szentségben „eltemetkeztünk vele együtt halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből feltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk” (Róm 6, 4). Ez magyarázza, miért kap olyan nagy teret a nagyszombati liturgiában a keresztség, nevezetesen: a szentírási szövegekben és imákban különösen a víz megáldásában, a keresztség kiszolgáltatásában és végül a keresztségi fogadalom megújításában. A húsvét ünneplese azt jelenti, hogy Krisztusban „átmegyünk” a halálból az életbe; ez az „átmenet” a keresztséggel kezdődik, de egyre teljesebben meg kell valósulnia a keresztény egész élete során. „Mert ha halálának hasonlóságában egybenőttünk vele (Krisztussal) - hirdeti Szent Pál -, úgy leszünk föltámadásában is” (5). Nem pusztán szép kifejezésekről, hanem mérhetetlen valóságokról van itt szó, a keresztség által művelt gyökeres átalakulásról; erről a keresztények, sajnos, gyakran elfeledkeznek, igen kevéssé vannak tudatában. Ha részt akarunk vállalni Krisztus halálában, keresztre kell feszítenünk magunkban a régi embert, a bűn emberét; vele egyszer s mindenkorra meg kell halnunk a bűnnek (10), vagyis minden áldott nap meg kell halnunk szenvedélyeinknek, rossz hajlamainknak, önzésünknek, kevélységünknek - ezt foglalja össze a hármas keresztségi ígéret -, röviden: ellene kell mondanunk a sátánnak, műveinek és hiúságának. Mégpedig nem csupán szavakkal, nem csupán egy liturgikus szertartással, hanem életünkkel. „Tekintsétek magatokat úgy - kiált az Apostol -, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban” (11).      A nemcsak fölvett, de megélt keresztség erejében a keresztény nép úgy jelenik meg, mint az Ezekiel által megjövendölt nép (36, 25- 26; 7. olvasmány): „tiszta vízzel” meghintett, általa megtisztult - ez a víz a megfeszített Krisztus átszúrt oldalából tör elő -, amely Istentől „új szívet” kap és „új lelket”, vagyis kimondottan húsvéti ajándékokat. Ezzel a belső magatartással minden hívő készen áll arra, hogy Alleluját énekeljen, és részt vegyen az Egyház örömében, amely az Üdvözítő feltámadását hirdeti, hiszen már ő maga is feltámadt Krisztussal, hogy őbenne éljen Isten dicsőségére.
Ima      Ó mindenható Atya... Te vagy az az örök fölfoghatatlan Isten, aki - miután az emberi nem belehalt gyöngeségébe és nyomorúságába - szeretettől és kegyelmes könyörülettől indítva elküldted hozzánk az igaz Istent, Urunkat, Krisztus Jézust, a te Fiacskádat, aki halandó testünkbe költözött. És azt is akartad, hogy ne gazdagság és fényűzés övezze ebben a tünékeny világban, hanem szorongás, szegénység, megpróbáltatások, hogy így teljesítse megváltásunkra vonatkozó akaratodat...      És Te, Jézus Krisztusunk, Megváltónk, gonoszságunkat és Ádám engedetlenségét saját testedben büntetted meg, úgy, hogy engedelmes lettél a kereszt gyalázatos haláláig. A kereszten, édes szerelmes Jézus, eleget tettél értünk és ezzel együtt kiengesztelted az Atyádon esett sértést.      Peccavi, Domine, miserere mei. Bármerre fordulok, mindenütt kimondhatatlan szeretetet találok. Nincs számomra bocsánat, ha nem szeretek, mert Te, Isten és Ember már akkor szerettél, amikor én még nem szerettelek téged. Nem voltam, s te megteremtettél. Mindazt, amit szeretni akarok, megtalálom benned... Ha Istent akarom szeretni, enyém a kimondhatatlan Istenség; ha az embert akarom szeretni, te ember vagy... Ha az Urat akarom szeretni, te Véreddel fizettél, hogy kiments a bűn rabságából. Te végtelen kegyességed és mérhetetlen szereteted által Urunk, Atyánk és Testvérünk vagy.