Nagypéntek Jézus kereszthalálának és sírban nyugvásának emléknapja. Jézus Krisztus az emberek iránt való személyes szeretetből az életét adta, hogy reményt adjon az örök életreAz ember itt a földön nem is annyira lépésről lépésre vándorol, mint inkább keresztről keresztre száll. Már geometriai formáját tekintve is a kereszt: találkozás és ellentét. Tragikum és reménység egyszerre. A teljes kiszolgáltatottságnak és elhagyatottságnak ama metszéspontja, ahol a lélek egyedül képes önmagát végül is egészében és véglegesen Isten kezére adni.
Az első kereszt a gyermekkor keresztje. Félelemből és bizalomból ácsolták. A második kereszt a kamaszkoré. Egyik ágának fölismerés, másik ágának tévelygés a neve. A harmadik a felnőttkor keresztje, minden kereszt közül talán a legmeredekebb. Most kell beilleszkednünk a világba, s ugyanakkor megtanulnunk lemondani róla. Most kell leginkább ellenállni a föld vonzásának, a szeretet és igazság vér szerinti értelmezésének. Az utolsó kereszt az öregkoré. Olajfák kertje, agónia a neve. Három fajtáját ismerjük. Az egyik Jézusé. A másik a jobb, a harmadik a bal latoré. Jézus barátságába fogadja a jobb latort, de egyetlen ítélkező szava sem volt a bal latorhoz. Kihűlő és elnémuló ajka egyetlen nagy imádság volt - valamennyiünkért. A kereszt az egyedül lehetséges haza jóhíre.”
(Pilinszky János)

Az egyházi ünnepkörben Nagypéntek a leggyászosabb. Vannak gyülekezetek, ahol ennek külsőségekben is jelét adják. Az asszonyok sötét ruhát és fekete fejkendőt viselnek, a szószék és az oltár terítőjét fekete szövettel cserélik fel.

Nagypéntek gyászát a hozzá tartozó történeti háttér magyarázza. Jézust a Gecsemáné kertben római katonák elfogják, miután a nagytanács Kajafás főpap vezetése alatt elhatározza, hogy Jézusnak meg kell halnia. Mivel azonban az Izrael elöljáróiból, írástudókból és vénekből álló nagytanácsnak a halálos ítélet végrehajtása nem állt hatalmában, ezért az ügyet a római birodalom akkori helytartója, Pilátus elé viszik.Az eredeti vád az istenkáromlás volt, mert Jézus Isten Fiának tartja magát. Tudták azonban, hogy ez a vád Pilátust nem érdekelte volna, tehát őelőtte már politikai színt adtak a vádnak. Jézus, mint Krisztus Izraelben királyi hatalomra tör, amit ők, mint a császár hűséges alattvalói nem tűrhetnek. Ez már gondolkodóba ejtette Pilátust és nyomban kihallgatta Krisztust. Ártatlanságáról győződött meg, és ezt közölte az összegyült zsidósággal, akik azonban döntöttek helyette.Ekkor már nemcsak a tanácstagok voltak ott, hanem a nép sokasága is, akik „feszítsd meg” kiáltozásban törtek ki. Pilátus két-három kísérletet tett az ártatlan megmentésére, de a tömeghangulatot látva, meggyőződése ellenére engedett a népharagnak. Félt, hogyha a tüntetés zendülésbe csap át, kegyvesztett lesz a császár előtt.Tiszti vezetéssel katonai egységet rendelt ki a kivégzésre. Pogány katonák végezték a keresztrefeszítést, akik a helytartói palotában előtte csúfot űztek Jézusból, bíbor palástot vetettek rá, töviskoronát nyomtak a fejébe, csúfolódva hajlongtak előtte, leköpdösték, arcul verték, gúnyolták, mint a zsidók királyát.

Ezek azért fontos mozzanatok, mert segítenek eldönteni a felelősség kérdését. Sokáig a zsidókra hárították Jézus kereszthalálát, de Pilátus hozzájárulása nélkül nem lett volna kereszthalál. Krisztust zsidók és pogányok közös erővel juttatták keresztre.

A nagytanács képviselői természetesen jelen voltak Jézus halálánál és ellenőrizték végrehajtják-e határozatukat.

A tanítványok, minden fogadkozás ellenére, már az elfogatáskor, kétségek közt, tört reményekkel szertefutottak. Csak páran, így például Péter és János, visszatérnek a kereszthez.

Mellettük galileai asszonyok csoportja áll és gyászsújtottan hallják a csúfolódó szavakat, és nem képesek felmérni a kereszthalál jelentőségét.

Mária is sirtatja fiát.

Az egyik keresztrefeszített bűnös káromolja Istent, a másik megtér. Jézus viszont nyugodt méltósággal viseli a szenvedést.

Feltűnő, hogy amikor összeomlóban van a tanítványok hite is, a kereszt alatt az első bizonyságtételt nem a választott nép fia, hanem egy pogány mondja ki, a parancsszóra odavezényelt százados, a történtek odavetődött tanúja vallja: „Bizony, Isten Fia volt ez”.

Jelt ad azonban a „természet” is: megrendült a föld, elhomályosult a nap, és a jeruzsálemi templom szentéjének kárpitja kettészakadt.