Mindennapok .

Mikor kinyitottam az ajtót.

9 éve | [Törölt felhasználó] | 0 hozzászólás

Istennel bizony nem sokat törődő gyógyszerészsegéd voltam egy kis faluban.
Gazdám nem nagyon szeretett éjjel ügyeletet tartani. Ez rendszerint rám
hárult.
Egyik éjjel már harmadszor keltem fel kimerülten, idegesen, ingerülten.
Mikor kinyitottam az ajtót, egy copfos kis parasztlányka állt előttem
recepttel a kezében. Dühömben majd hozzávágtam a kulcsot. "Ne haragudjon
patikus bácsi, nagyon beteg az édesanyám." De én csak dühösen, álmosan
dolgoztam tovább, és elkészítettem az orvosságot. A kislány fizetett, és
"Isten fizesse meg"-et is mondott. Én eltettem a pénzt, a receptet is el
akartam tenni, amikor véletlenül ismét a receptre néztem. Egy pillanat alatt
átfutott az agyamban egy rettenetes felismerés: Jaj, mit tettem?! Sokszoros
adagot adtam az egyik alapanyagból, ami már méreg, és az az édesanya
reggelre halott lehet. Mint a bolond rohantam az ajtóhoz, ki az utcára és
hangosan, kiabálva mondtam: Kislány, kislány! De nem jött vissza. Már messze
járt.

Betámolyogtam a hátsó kisszobába, térdre estem, kezemet összekulcsoltam, és
imádkozni kezdtem ahhoz, akihez gyermekkorom óta nem imádkoztam: "Hát áldj
meg és segíts, ha tudsz, Isten, ha vagy az Égben." Valami effélét
mondhattam, és azt sem tudom, hogy meddig tartott. Ha rövid volt is, ezer
esztendőnek tűnt.
És ekkor megint belehasított a csöndbe a csengő. Rohantam az ajtóhoz.
Megdermedten álltam, nem akartam hinni a szememnek. Megint a copfos kislány
lépett be, sírástól maszatos arccal. Néztünk egymásra. Tán már meg is halt
az anyja?
Akkor a kis copfos hebegve megszólalt: "Patikus bácsi, ne haragudjon rám.
Részeg emberektől megijedtem, elejtettem az üveget és eltörött... de nincs
több pénzem." Lelkendezve újból elkészítettem az orvosságot... megsimogattam
a ki copfost. És azóta hiszek és imádkozom.