Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy igazi nagyapó. Aki - elárulom - nem volt mindig nagyapó, mert eleinte kisbaba volt, azután gyerek lett, majd felnőtt, sőt mi több, apa, aztán, mikor a gyerekének is gyereke született, végezetül nagyapó lett, igazi nagyapó. Mint igazi nagyapó, fehér hajú, ősz szakállú apó, egyszer csak visszaemlékezett a régi időkre, és eszébe jutott, hogy gyerekkorában szép sötétszőke haja volt, amely később dióbarnára vált, jó sokáig dióbarna is maradt, aztán elkezdett szépecskén őszülni, fehéredni, míg végül teljesen megőszült. Mikor mindez eszébe jutott, ez az igazi nagyapó feltette magában, hogy addig nem nyugszik, amíg meg nem tudja, hogy miért őszül meg az ember nagyapó korára.

Először sorra látogatta a többi nagyapót, de azok csak a vállukat vonogatták és azt mondták, hogy azért, mert ez a világ rendje.

Azután sorra látogatta a borbélyokat: azok meg kitűnő hajfestéket javasoltak, amelyek visszaadják a haj barna színét, sőt olyan is akadt, aki parókát ajánlott. De felelni egyikük sem tudott a nagy kérdésre: miért őszül meg az ember?

Végül természetesen a tudósokat kereste fel, s azok szép hosszú tudományos előadást tartottak neki az emberi szervezetben lévő festékanyagról, amely eleinte szaporodik, és barnára színezi a hajat, azután egyre csak fogy, és a haj mind jobban kifehéredik. De azt ők sem tudták megmondani, miért őszül meg az ember.

Az igazi nagyapó dolgavégezetlenül tért haza. Otthon kis unokája nagy örömmel fogadta, és rögtön cibálni kezdte hófehér nagyapóüstökét, ami kedvenc játékai közé tartozott. Az igazi nagyapó nem tiltakozott a játék ellen, de az unoka látta rajta, hogy csak ímmel-ámmal vesz részt a játékban, s valahol másutt jár az esze. Rögtön meg is kérdezte, hogy mi a baja. A nagyapó elmesélte, ki mindenkinél járt, hány embert felkeresett, de hiába, egyikük sem tudott felelni az ő kérdésére: miért őszül meg az ember?

- Ez csak egyszerű! - kiáltotta a kis unoka. - Hát azért, mert én így szeretlek.

Az igazi nagyapó így tudta meg, amit tudni akart, és csak azt sajnálta, hogy nem fordult kérdésével rögtön az unokához. Lám, mennyi fáradtságot és mennyi fejtörést megtakaríthatott volna.