(részlet - Angelisz Irini: Egymás kedvéért születtünk)
Szókratész (türelmesen): Az ember nem olyan hatalmas, hogy mások felett ítélkezzen. Ezt a kiváltságot nem adták meg nekünk a halhatatlan istenek. Véleményed persze lehet, de abban a pillanatban, amikor valakit elítéltél, valójában magad ítélted el. Ha bántasz valakit, magadat bántod, senki mást. A bántalom nyila előbb-utóbb visszapattan rád, így rendelték az istenek... Gondolj csak a szeretetre... Kinek szeretsz, amikor szeretsz? Másnak, vagy magadnak?
Glaukón (megdöbbenve): Ez képtelenség... Ha szeretek, érzéseimet továbbadom, de vissza is kapom. A szeretet visszaszáll a küldőre -- a valódi szeretet kölcsönös.
Szókratész: Úgy hiszed, a gonoszság nem tér vissza hozzád, csak a szeretet?
Glaukón: Ezen még nem gondolkodtam.
Szókratész: Akkor gondolkodj csak bátran, ezért mérték ránk a földi időt.
Glaukón: Azt kapom, amit adtam -- erre célzol, bölcs mesterem?
Szókratész (tanító szándékkal): Miből adtál többet: a jóból, vagy a rosszból? És miből kaptál többet: a jóból, vagy a rosszból?
Glaukón: A mérleg itt is működik?
Szókratész: Itt működik csak igazán, mivel a többi, ami kimeríti a jó és a rossz hatalmas közös körét, egyáltalán nem érdekes.
Glaukón: Ha jól értem, jó és rossz, mint a tenger végtelen áradata, megállíthatatlanul hömpölyög felénk. Merítünk belőle, s hogy ne vesszen el egyetlen cseppje sem, a magunkéval gazdagítjuk.
Szókratész (szemében megcsillan a megértés fénye): Szeretetedből cseppeket adsz, cseppenként adod a világnak a jót, vagy a rosszat, és apránként visszakapod mind, amit adtál, hogy neked se legyen hiányod belőlük, Majd újra meg újra adsz, és adományod hozzákapcsolódik a többiekéhez -- így él a világ évszázadok óta szeretetben és szeretetlenségben.
Platón
Kapcsolódó hírek:
A Szeretet Fényít.