Zsoltárok, Fejezet 139
1 Az éneklõmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
2 Te ismered ülésemet és felkelésemet, messzirõl érted gondolatomat.
3 Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
4 Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
5 Elõl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
6 Csodálatos elõttem [e] tudás, magasságos, nem érthetem azt.
7 Hová menjek a te lelked elõl és a te orczád elõl hova fussak?
8 Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.
9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
10 Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
11 Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
12 A sötétség sem borít el elõled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
13 Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
14 Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
15 Nem volt elrejtve elõtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, [mintegy] a föld mélyében.
16 Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
17 És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
18 Számlálgatom õket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
19 Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tõlem!
20 A kik gonoszul szólnak felõled, [és nevedet] hiába veszik fel, a te ellenségeid.
21 Ne gyûlöljem-é, Uram, a téged gyûlölõket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?
22 Teljes gyûlölettel gyûlölöm õket, ellenségeimmé lettek!
23 Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
24 És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!
Ez a kedvenc zsoltárom. Istenről, mint személyes és meghitt barátomról és édesapámról szól. Először is Ő jól ismer engem – fizikai tulajdonságaimat és lelkem minden rezdülését. Tudja, hogy mikor ébredek, és mit teszek nap közben. Azt is tudja, hogy mit gondolok, és milyen szavakat fogok használni. Nagyon bátorító számomra az a tudat, hogy Isten tökéletesen ismer engem.
Másodsorban Isten mindenütt jelen van (7. vers). Nem bújhatok el előle, és nem kerülhetem el Őt, ahogyan Ádám és Éva (1 Móz 3:8), vagy mint Jónás próbálkozott. De miért is akarnám, amikor Ő védelméről (10. vers) és világosságáról biztosít engem és arról, hogy ragyogóvá teszi a legsötétebb napomat is.
Harmadszor pedig Ő a Teremtőm. Ő teremtette az egész világegyetemet és mindent, ami abban van, és az embert is tervszerűen és tudatosan megtervezte a legapróbb részletekig: a szemünket, bőrünk és hajunk színét, egyedi vonásainkat. Egyediek és különlegesek vagyunk, és mindannyiunkkal külön terve van (16. vers) – ez csodálatos! Ez az a válasz, amelyet ennek a zsoltárnak az olvasása szívemben gerjeszt.
Teljesen ámulatba ejt az a csodálatos Isten, akit szolgálok. Ő nem egy távoli Isten, aki túlságosan elfoglalt a világegyetem kormányzásával ahhoz, hogy meghitt és bensőséges kapcsolatot létesítsen velem. Az én imám az, ami a zsoltárosé is, hogy Isten folyamatosan vizsgálja a szívemet, és vezessen engem azon az úton, amely a mennyországba vezet. Legyen ez a te imád is ma reggel!
Thandi Klingbeil,
gyermekeit otthon tanító édesanya