Az ÚR igéje másodszor is szólt Jónáshoz: 2 Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott azt az üzenetet, amelyet én mondok neked! 3 Jónás elindult, és elment Ninivébe az ÚR szava szerint. Ninive pedig nagy városa volt Istennek: három nap kellett a bejárásához. 4 Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap és elpusztul Ninive! 5 Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja.

Legyetek irgalmasak és bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban. (Ef 4,32)

Sokan tapasztaltunk már olyan próbákat, amikor Istent akartuk okolni valamiért. Jónás sem volt kivétel. Mérges volt, mert Isten egy gonosz város iránt mutatott irgalmat. Jónás hozzáállása korántsem volt megbocsátó. Miközben arra várt, hogy Isten tüzes esőt és kénkövet bocsát Ninive városára, azt kellett látnia, hogy "Isten kegyelmesen engedte, hogy talpra álljon."
Nagyon nehéz megbocsátani valakinek, aki rosszat tett velünk, gyakran méreg és keserűség gyülemlik fel bennünk. Gyanakvóvá, paranoiddá válhatunk, amikor hagyjuk, hogy ez a rossz életünk minden területére kihasson. A neheztelés, mint méreg tönkre tudja tenni testünket és kapcsolatainkat. Ironikus talán, de megbántódásunk semmi kárt nem okoz annak, aki megsértett minket. Csak magunknak ártunk vele.
Ugyanakkor, a másoknak való megbocsátás semlegesíti a düh és keserűség mérgét. A gyötrelem helyett választhatjuk az örömöt. Továbbmehetünk a méreg nehéz terhe nélkül. Ha a szeretet lelkét munkáljuk, jutalmunk a boldogság. Elkezdjük értékelni Isten ajándékait. Megtanuljuk megbecsülni az Istentől kapott napokat, és a maga teljességében tudjuk megélni az élet minden területét. Ha hálás és megbocsátó szívvel rendelkezünk, a külső körülmények nem tudják tönkretenni örömünket.

Imádság: Atyánk, köszönjük, hogy segítesz túltekinteni az időnként körülöttünk és bennünk zajló zűrzavaron. Ámen.

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKINEK MEG KELL BOCSÁTANUNK!