Reggel ébredsz, fölkelsz, kinézel az ablakon. Minden a helyén van: fák, bokrok, virágok, ragyog a kert, mindent fénnyel áraszt el a nap, mely, mi sem természetesebb, ma is világot ad, pirkadattal ad jelt a kakasoknak, hajnali fénnyel töri át a rétek fölött libegő párát, és derűssé teszi az ébredező halandókat. Derűs leszel te is, fölragyog a szemed, beleborzongsz a gyönyörűségbe. Este kószálsz egyet, beleballagsz a végtelenbe, és elmerülsz a csillagok sziklatengerében. Kísérőnkre, a holdra veted a szemed, és talán ekkor, ebben a hátborzongató, szívbemarkoló látványban gyönyörködve egyetlen pillanatig a csoda és a mindenség részévé válsz. De vajon átéled-e, képes vagy-e átélni a pillanatot? A pillanatot, melyben eljut a tudatodig: létezem. Benne vagyok a pillanatban. Bennem jött létre a pillanat. Megfogott, megkaparintott, eggyé lettünk. Elementáris erővel hat rám. Elvarázsol. Bűvöletben tart. Észreveszem, hogy létezem. Hogy részese vagyok e földi csodának. Itt lehetek a mesebeli, szó szerint egyszeri földön, és emberként élhetem meg ezt a rendkívüli pillanatot, élő, gondolkodó, szépre és jóra érzékeny emberként lehetek részese ennek a pillanatnak. Átfut az agyamon: halandó vagyok. Mindezt látom, láthatom, amíg létezem, aztán mintha elvágták volna. Halandó vagyok, véges az élmény, gyufalángnyi, sercenésnyi, szikravillanásnyi a pillanat.

Létezni. Egyszerű, és egyben nagyszerű szó. Élni. Meglenni. Itt lenni a földön. Érezni mindazt, ami körülvesz, ami jó érzéssel tölt el, ami simogat, ami bármi módon, kellemesen vagy elementáris erővel hat rám. Gondold meg, kicsikém, főleg akkor gondold át, amikor szomorkodásra vagy panaszra van, vagy lenne okod: bármekkora fájdalmad is van, bármennyire szenvedsz is, bármily rettenetes kínokat élsz is át, mégis csak élsz, létezel. Amíg nem tetted kockára az életed, oly nehéz ezt megérteni. Észre sem veszed, hogy létezel, hogy élsz, hogy meg vagy. Eszedbe sem jut, hogy itt vagy, hogy élőlény, hogy ember vagy, mert minden egyszerű és természetes, pontosabban minden egyszerűnek és természetesnek tűnik, annak gondolod, vagy talán nem is gondolod, meg sem fordul a fejedben, hogy ajándékul kapott, félteni való kincset őrzöl: az életedet.