LAPOZOTT AZ ELET
Van egy nagy mesekönyv írója az élet,
szereplője minden földre szállott lélek.
Gyönyörű olvasmány, Ha kívülről szemléled,
ám benne szerepelni nem feltétlen kéred.
Külsejét ha látod bőrkötéses csoda,
tündérkézzel hímzett aranybetűk sora,
finoman álmodott gyönyörű ígéret,
könnyekkel díszített fájdalom és végzet.
E csodálatos könyvnek meséje egy sem színtiszta álom.
Mire vagy kíváncsi? Várj, majd kitalálom!
Meséljek magamról? Mondjam el, hogy élek?
Ha rólam kérdezel e könyvből mesélek.
Egyszer volt, hol nem volt születtem e földre,
kéretlen érkeztem és alig néztem körbe, amit ottan láttam
elsőre sem tetszett, - de mivel a lelkem erős volt és edzett -
gondoltam maradok, hova is mehetnék?
s nevem hallatán örültem mindenképp.
Hamar szálltak tova a gyermeki évek,
kamaszkori, hiú ábrándos remények,
elveszett álmok vég nélküli sora,
felnőtt létnek csak látszólag szabadon szárnyaló madara.
Lelkem egyre többet vágyott el máshova,
oda ahol nincsen kötöttségek sora,
szüntelen szárnyalhat gondolatom vágya,
naponta új helyen vetve képzeletem ágya,
ahol azért élek amit úgy hívnak,
hogy élet, s nem látszólagos csábító ígéret.
Egyszer volt, hol nem volt születünk e földre,
arra kell vigyázni sose nézzünk körbe,
mert a valóság kiábrándító méreg,
s szemed felnyitja kéred vagy nem kéred.
Élet mesekönyvben végtelen a mese,
mire elolvasod nem létezel te se.
Így hát nézd el ha most nem mesélek
többet, hiába is kéred,
nem vetted észre? lapozott az élet. . .
s az előző mesének ezzel vetett véget.
Kommentáld!