április 26.
KEZDETT SZÜKSÉGET LÁTNI
"És az megosztá köztük a
vagyont. Minekutána pedig mindent elköltött, támadt nagy éhség azon a vidéken,
és õ kezde szükséget látni." Lukács 15,12b, 14
Érthetetlen dolog, hogy
miért adta ki az Atya a fiára esõ részt? Miért választotta ezt a megoldást?
Olyan egyszerû ez a mondat: "És az megosztá köztük a vagyont." Nem sírt, nem
csinált jelenetet, nem mondta, hogy maradj itthon. Mintha nem is fájt volna
neki. Miért csinálta ezt ilyen tárgyilagos rövidséggel? Isten azt a szabadságot,
amit az embernek adott, még lelki kényszerrel sem sérti meg. Nyugodt,
mozdulatlan arccal elengedte a fiút. Nem csak elengedte, hanem tudott is róla.
Biztosan érkeztek hozzá hírek arról, hogy a fiú szórja a pénzt, iszik,
szórakozik. Jöttek a hírek: a fiad éhezik, a fiadnak moslékot sem adnak.
Mennyire nehéz lehetett az Atyának nem mozdulni. A másiknak utánament. Az Atya
halálos komolyan veszi az elment fiát, de mozdulatlan. Voltatok már úgy, hogy
sírtatok, könyörögtetek, és mintha be lett volna zárva az ég? Istenem, látod,
mit csinálnak velem, nem bírom tovább, Atyám, éhezek! Se szó, se felelet. Nem
tudom, hogy a fiú írt-e leveleket. De hogy nem kap ott választ, az bizonyos. És
az Atya az Õ szolgáin keresztül mégis cselekszik. Szenvedés, baj, nyomorúság,
éhség - az Õ szolgái. Minden az Atya tudtával történik. Elkerült a fiú a disznók
vályújáig. Szeretném, ha megnéznéd, nem vagy-e már ott? Valaki elmondta, csak a
krimik érdekelnek. Azt mondotta más, hogy disznó vicceken nevettem. Hogy
jutottam én ehhez a disznóvályúhoz?! A fiú oda jutott, hogy azzal a moslékkal
kívánta megtölteni a gyomrát, amit a disznók ettek. De azt sem adták neki.
Milyen jó, hogy nem adták! Eljött a döntõ pillanat. Oda jutott: ha így megy
tovább, éhen halok! A lelkedrõl beszélek!
Kommentáld!