Imádkozzunk!

Istenünk dicsőítünk azért, mert szavaddal teremtetted ezt a világmindenséget, és a te szavaddal teremted újjá minden benned hívőnek az életét. Kérünk, hadd tartozzunk ezek közé.

Köszönjük mindazt, amit eddig elvégeztél igéddel az életünkben. Köszönjük, hogy gondod volt és gondod van arra, hogy a történelem során időnként különös erővel szólaljon meg a te igéd. Áldunk téged a XVI. századi reformációért is.

Köszönjük, hogy várhatjuk csendes bizalommal, hogy a mi személyes életünket is igédhez igazítod. Megszólítasz úgy, hogy ahhoz igazodhatun.Ajándékozz meg olyan igével, ami a te szádból származik. Kérünk, minden, ami itt ma elhangzik, szolgálja a te dicsőségedet és a mi üdvösségünket.

Ámen.Egyébként a történelem során minden reformációban ez történt. Azért olvastam fel most ezt az igét, mert Ezsdrás és Nehémiás idejében is pontosan ez ment végbe. Isten népe a hosszú babiloni fogság alatt elfelejtette a Bibliát. Ott nem volt Szentírás, nem lehetett a szent tekercsekből felolvasni. Úgy nőtt fel két nemzedék, hogy csak az idős hívőktől hallottak ezt-azt Isten igéjéről. És amikor Isten hazavezette a maradékot, akkor a nép szívében erőteljes vágy támadt, hogy meg kellene ismerni Isten elfelejtett igéjét. Ezt a vágyat is mindig Isten Szentlelke szítja fel az ember szívében. Így olvassuk ezt itt a megelőző fejezetben: "Akkor az egész nép egy emberként összegyűlt és azt mondták az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az Úr adott Izráelnek." (Neh 8,1).És ez így van a személyes életünkben is. Bizonyos vagyok abban, hogy sokan el tudnánk itt mondani, hogy volt az, amikor először igazán telibe talált minket Isten igéje, és aztán erőt és vágyat adott ahhoz, hogy másként folytassuk az életünket. És hogy van az, hogy naponta igazítja a pályánkat, és megtart a keskeny úton, ad új reményt, új lendületet, új erőt, amiből árad a világosság.