Ima
Nem vagyok én, csak egy fűszál,
ha a szél fú, megremeg.
Teremtésnél megalkottak,
a létért mindent megteszek!
Nem vagyok más, csak egy rózsa,
feléd nyitom szirmomat,
tövisemnek hű csatlósa,
nem hagyom, hogy bántsanak.
Szeretem a nap tüzébe
lelkem belemártani,
viharoknak vad dühében
a békét visszaváltani.
Fizetek a mennydörgésnek,
félelmemmel fizetek,
nemet mondok az örvénynek,
enyhületet keresek.
Nem vagyok én, csak egy lélek,
fájni képes árnyalat,
kiben élnek álomképek,
megvalósít általad.
Hozzád szólok, vágyakozva,
Mindenható Istenem!
Tekints le rám szánakozva,
légy kegyesebb énvelem!
Adj a fűnek több fűszálat,
tudják egymást védeni,
békességet a rózsának,
tövisével ne tudjon megsérteni.
Adj, Uram, a Napsütésnek
csendes esőt, meleget,
ne engedd a mennydörgésnek,
hogy kihaljon a szeretet!
Ha a vihar feltámadna,
szorítsd össze szárnyait,
ne engedd, hogy száguldozva
szétrombolja a gyöngeség álmait!
Természetnek ébredése
teljesítsen vágyakat,
napsütésnek melegében
váltsd valóra álmomat!
Nincs nagy álmom, ó, jó Uram,
békességet keresek,
holtomiglan ölelhessem,
kiket nagyon szeretek!
Ámen
Kommentáld!