HÓDOLAT
Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az Úr előtt! (Zsolt 95,6)
Több mint harminc éve történt. Fiatal házasként az
idős nagyszüleim panellakásában kezdtük közös életünket. Egyszerű,
gazdálkodó emberek voltak, akiknek egész élete kemény munkával telt.
Elérkezett az első karácsony. Rokonoktól kaptunk egy gyönyörű erdei
fenyőfát. Estére szolidan feldíszítettük, "ünneplőbe öltöztettük"
magunkat is. Felraktunk egy karácsonyi lemezt, majd behívtuk
nagyszüleimet, hogy együtt ünnepeljünk.
Ahogy a kis öregek bevonultak, pici szobánk szinte megváltozott.
Nagymama lesimította gyűrött kötényét, nagyapa levette a kalapját. Nem
voltak ők hozzászokva ilyen ünnepléshez. Amint elolvastuk a karácsonyi
történetet, és együtt imádkoztunk, olyan volt, mintha egy templomban
lennénk. Úgy éreztük, minket is elkápráztat az angyalok éneke "Dicsőség
mennyben az Istennek...". Velük énekeltünk, és szívünkben az újszülött
királynak hódoltunk.
Azóta sok karácsonyt megéltünk. Négy gyermekünk is sok örömteli
ünnepet szerzett nekünk. De ennek az első karácsonynak a meghittségét
soha nem fogom elfelejteni.
Jó lenne, ha ezen a karácsonyon ki tudnánk fejezni tiszteletünket a földre született Megváltó előtt - akár szavak nélkül is!
Imádság: Urunk, az ünnep napjaiban hadd érezzük jelenlétedet. Egész valónkkal neked szeretnénk hódolni. Ámen.
Isten jelenléte teszi meghitté az ünnepet.
Kommentáld!