Én egy 16 éves lány vagyok, és tavaly a suliban feltörte az e-mail címem jelszavát néhány ott tanuló diák. Tudták, hogy ki vagyok, és kapcsolatba léptek velem. Soha nem mentem volna fel a chatre, de ők megfenyegettek. Így hát chaten beszéltünk, és miután megismertem őket, egész normálisak voltak, jól el tudtunk beszélgetni. Nos, nem ez a lényeg, hanem hogy egyszer nem jöttek fel a chatre, és én unatkoztam. Beregisztráltam magam egy másik néven. Utána meg is szakadt a kapcsolat a jelszófeltörőkkel, mert rájöttem, hogy kik ők, és simán kirúgathattam volna őket a suliból, de nem tettem.

A chaten nem beszéltünk egymással többet, féltek tőlem. Helyettük sok embert megismertem, és jó barátaim lettek. A baj csak az volt, hogy nem 16 évesnek, hanem 19-nek adtam ki magam. A chaten megismert barátaimat folyamatosan át kellett vernem, mert a lavina egyszer csak elindult, és onnantól nem volt megállás.

Megismertem egy nagyon aranyos, kedves fiút. Ő 22 éves. Úgy volt, hogy találkozunk, még márciusban, aztán az nem jött össze, mert talált egy barátnőt a chatről, aki közelebb lakott hozzá, mint én. Véletlen találka volt az egész, de összejöttek. Kicsit rosszul esett, de elfelejtettem, és nem törődtem vele. Később ez a fiú (nevezzük I-nek), szakított a lánnyal, és én vigasztaltam. Elmondta, hogy a lány átverte, hazudozott az életkorát illetően, és egyszer csak eltűnt. Nem vette fel a telefont, és semmi életjelet nem adott magáról. "I" elég rosszul érezte magát miatta, de elmondása szerint nem szerette a lányt. Elmondta azt is, hogy chaten soha többet nem ismerkedik, és nem akar onnan találkozni senkivel. Újra jó barátok lettünk. Újra megbíztuk egymásban, és mindenről tudtunk beszélni, nagyon jól éreztük magunkat. Ez persze mind a virtuális világban történt.

Később megbeszéltünk egy találkozót, de én nem nagyon akartam belemenni. Ő messze lakik tőlem, kb. 180 km-re, és elég sokat kell utaznia, ez volt az indokom, de őt nem érdekelte. Hatalmas bűntudatom volt, hogy hazudtam neki. Vissza akartam csinálni az egészet, de akkor már nem lehetett. Eljött a találkozó ideje. Sokat beszélgettünk, és járni kezdtünk. Én voltam a legboldogabb a világon, legalábbis akkor ezt hittem. A lelkemet nagyon nyomta a hazugság, és szinte teljesen belebetegedtem, hogy bármikor lebukhatok. Nagyon szerelmes lettem belé, és nem akartam elveszíteni. Többször el akartam mondani neki az igazat, de nagyon szégyelltem magam, és nem volt hozzá merszem. Már a szüleimnek is bemutattam, szerencsére falaztak nekem, aztán néhány nap múlva nem bírtam tovább, felhívtam telefonon, és elmondtam neki, hogy 16 éves vagyok. Eszembe jutott az, amit az előző barátnője tett: egyszerűen lelépek, és nem adok magamról életjelet. De úgy éreztem, ennyivel tartozom neki.

Teljesen összeomlott, és én is. Rengeteget sírtam, és szenvedtem, ahogy ő is. Este írt egy sms-t, hogy nem szakít velem, de ez nem nyugtatott meg. Nagyon rosszul esett neki, hogy becsaptam, és hazudtam neki szinte mindenről (gimi helyett egyetem, bulik, pasik, stb.), azt mondta, hogy nem is ismer, mert azt az Enikőt ismeri, akit én bemutattam neki, és nem a valódi énemet. Igaza volt, és abban is igazat adtam volna neki, ha szakít velem. Szemét módon viselkedtem. Másnap találkoztunk, és megbeszéltünk mindent. Többé nem kellett félnem a lebukás veszélyétől, lassan megnyugodott a lelkem, és fizikailag sem volt többé semmi bajom. Idén, június végén vágtunk bele ebbe a kapcsolatba, és augusztus elején mondtam el neki az igazat. Azóta is együtt vagyunk, már lassan 4 hónapja, minden szép és jól működik közöttünk.

Nagyon szeretjük egymást! Mindenkinek azt tanácsolom, hogy még chaten se hazudjanak, mert ki tudja mi lesz belőle. Februárban még én sem hittem volna, hogy júniusban összejövök a világ legédesebb pasijával.

Eniko