Volt egy Steve nevű srác egy amerikai egyházi iskolában, ahol Christianson atya tanított. Az év végén, egy napon az atya félrehívta Steve-et óra után.

- Te vagy a legjobb hittanból az osztályban és elég szívós fiúnak látszol. Hány fekvőtámaszt tudsz csinálni?
- Minden este lenyomok 200-at.
- Nagyon jó. Tudnál csinálni 300-at?
- Megpróbálhatom.
- Határozott választ kérek. Pénteken az utolsó hittanórán kellene vállalnod.
- Igen, meg tudom csinálni.

Eljött a péntek. Az atya egy nagy doboz csokis fánkkal lépett be az osztályba, a legfinomabb fajtából. Megkérdezte az első padsorban az első lányt:
- Cynthia, szeretnél egy csokis fánkot?
- Igen, kérek.
- Steve, csinálnál tíz fekvőtámaszt, hogy Cynthia kaphasson egy fánkot?
- Persze.
Steve kinyomta magát tízszer és Cynthia megkapta a fánkot.

Az atya a következő diákhoz fordult:
- Joe, akarsz egy csokis fánkot?
- Jó hogy!
- Steve, csinálnál tíz fekvőtámaszt, hogy Joe kaphasson egy fánkot?
- Természetesen.
Tíz fekvőtámasz után Joe is megkapta a csokis fánkját. És ez így ment végig az egész padsoron.

Scott következett a második padsorban, a legvagányabb srác az osztályban, a lányok kedvence.
- Scott, kérsz egy fánkot?
- Én akarom megcsinálni érte a tíz fekvőtámaszt.
- Nem. Steve-nek kell megtennie.
- Akkor nem kérek.
- Steve, csinálnál tíz fekvőtámaszt, hogy Scott kaphasson egy fánkot, amit nem kér?
- Hé, én azt mondtam, nem kérek!
- Nézd, Scott, ez az én fánkom, ideteszem neked. Ha nem kéred, hagyd az asztalon.
És odatette a fánkot Scott asztalára. Ekkorra már Steve lelassult kissé. Már nem állt fel két sorozat között és kezdett vörösödni a feje.

Amikor Christianson atya elkezdte a harmadik padsort, a diákok már sajnálták Steve-et.
- Jenny, szeretnél egy fánkot?
- Nem!
- Steve, csinálnál tíz fekvőtámaszt, hogy Jenny kaphasson egy fánkot, amit nem kér?

Jenny is megkapta a fánkot. Ekkorra már mindenki nemet mondott és sorakoztak az asztalon a meg nem evett fánkok.
Steve már nehezen nyomta ki magát. Megkérdezte, muszáj-e az orrával érinteni a padlót minden fekvőtámasznál. Christianson atya rövid gondolkodás után azt válaszolta, hogy a te fekvőtámaszod, te döntöd el, hogy csinálod. Már nem bírt odanézni, amikor Steve kínlódva, remegő karral nyomta ki magát.

Jason, egy későn jövő fiú lépett be az osztályba. A többiek kórusban kiabálták, hogy ne gyere be, maradj kint! A fiú nem tudta, mi folyik itt, de Steve - akinek már átázott a pólója - szólt, hogy hagyjátok, hadd jöjjön be.
- Jason, akarsz egy csokis fánkot?
- Igen, kérek.
- Steve, csinálnál tíz fekvőtámaszt, hogy Jason kaphasson egy fánkot?
Jason is megkapta a fánkját és zavartan leült.

Az utolsó diák következett:
- Linda, szeretnél egy fánkot?
- Köszönöm, nem.
- Steve, csinálnál tíz fekvőtámaszt, hogy Linda kaphasson egy fánkot, amit nem kér?
- De Christianson atya, miért nem segíthetek rajta?
És sírásban tört ki. Folytak az atya könnyei is.

- Ezt Steve-nek kell megcsinálnia, ő vállalta, érted.
Akkor is, ha kéred, akkor is, ha elutasítod és akkor is, ha nem akarsz tudomást venni róla.

..

És mi? Miért hagyjuk érintetlenül a csokis fánkot?
Jézus értünk adta oda az életét. Érted. Érted, értem. Mert annyira szeret minket.