Minden ami körül vesz

ÉRZELMEK néha jönnek.

10 éve | [Törölt felhasználó] | 0 hozzászólás

Vannak érzések amik csak úgy nem jönnek ki belőlem akárkinek. Nem hallhatja vagy láthatja bárki, csak az aki kezdeni is tud vele valamit. Na de ilyen aztán kevés van. Olyan, akinek meg merem nyitni a szívem anélkül, hogy attól kellene rettegnem kihasználja és igy sérüléseket okozhat bennem. A lelkemben. Ilyet csak az őszinte embereknek tudok adni, azoknak, akiken semmiféle görcsösséget sem látok. Olyanoknak akik nyitottak a világra és a szívüket adják, nem takargatják, kinyújtják és hagyják, hogy belenyúljak, elkapjam és addig szorítsam, öleljem magadhoz ameddig szükségét érzem. Nekik meg tudok nyílni, ki fogom nyitni azt is amiről eddig nem is tudtam. Megmutatom nekik, hogy mi van bennem, hiszen ők ezért vannak. Azért, hogy kinyissanak és megmutassák, több van ott, mint gondolnám csak néha ehhez egyedül kevesek vagyunk. Nem láthatunk mindent egyedül. Olyankor kell más, de nem lehet akárki. Sohasem lehet akárki, hiszen a szívemről van szó amit csak különleges ember nyithat meg. Olyan mint TE! Mert kivűlről is érdekesnek talállak. Mert nyílt és nagy a Te szíved is, sokan férnek bele. Volt is ott jövés-menés! Tudom! Mielőtt én is beköltöztem volna, jó darabig figyeltem majd körbejártam és közelebb settenkedtem. Akkor láttam mennyi zugocskája van. Kezdtem vonzódni szívedhez, de nem akartam csak úgy hivatlanul behatolni. Lelkem finoman szőtt sugarával minden nap küldtem feléd egy mosolyt, egy simogatást, egy gondolatot amig megéreztem bátorításodat. Akkor beosontam! “Van itt elég hely, tudok adni neked is egy zugot, ha van kedved maradj!” Boldogan foglaltam el a felkínált szegletet, bekvártéjozva magam. Aztán ficánkolva bejártam aranytiszta hajlékomat, mígnem szinte észrevétlenül betöltöttem teljesen azt. Igen, mert elszántan tetted dolgodat és nap mint nap új szegletbe engedtél be , melegségeddel, törődéseddel megmutattad egész szívedet. Csicseregtél, boldogan fütyörésztél minden alkalomkor amikor más-más rekeszt is bejártam. És jött a nap, amikor kezdtünk sokan lenni, elszűkült a lakhelyem. Távozni akartam! “Már nincs szükséged rám, megyek utamra.” És elhagyni készültem a helyet, ahol mindent megkaptam: figyelmességet, udvariasságot, a szeretetnek azt a ki nem mondott fokát amiről addig csak álmodtam, hogy létezik. Vidáman éltem! Ott, abba a pici kis rekeszbe! “Nem! Nem engedem, hogy elmenj! Azt akarom, hogy csak bennem élj! Kérlek, maradj! Tudom, kicsi az a hely Neked, emiatt csak bocsánatot tudok kérni és ha nem is bocsájtasz meg akkor is Veled maradok! Mert TE fontos vagy nekem” Maradtam. A reménnyel, hogy egyszer több hely jut majd nekem! Addig meghúzódom abba az ici-pici rekeszbe, ami mindent jelent nekem!

Címkék: szántónémária