Születéskor felszállunk a vonatra és találkozunk a szüleinkkel. És hisszük,
hogy mindig velünk fognak utazni.
Mégis egy állomáson a szüleink leszállnak a vonatról,
magunkra hagyva minket, hogy folytassuk az utunkat…
Ahogy telik az idő…
mások is felszállnak a vonatra,
és fontosak lesznek: testvéreink, barátaink, gyermekeink,
unokáink, életünk szerelme is…
Sokan fognak leszállni (még életünk szerelme is),
kisebb nagyobb űrt hagyva maguk után.
Mások olyan visszafogottak lesznek, hogy
nem fogjuk észrevenni, hogy elhagyták a helyüket.
Ez a vonatút tele lesz örömökkel, bánatokkal, elvárásokkal,
új beköszönőkkel, viszontlátásokkal és istenveledekkel.
A siker az, ha jó kapcsolatot ápolsz az összes utassal úgy,
hogy a legjobbat adod magadból.
Nem tudjuk, melyik állomáson szállunk le.
Élj hát boldogan, szeress és bocsáss meg!
Ezt azért fontos megtenni, mert amikor leszállunk a vonatról,
csak szép emlékeket hagyjunk azoknak, akik folytatják útjukat…
Örüljünk annak, amink van, és köszönjük az égnek ezt a fantasztikus utazást.
Továbbá köszönöm, hogy utas voltál a vonatomon.
És ha le kell szállnom a következő állomáson,
örülök, hogy hosszú utat tettem meg veled!
Jean of Ormesson
Kapcsolódó hírek:
A karácsony történet,
A lelkem fájdalma Tanmese.
Ismered az Úr Jézust? Tanmese.
Alig van időm meglátogatni szüleimet- tanmese.