őt egy vacsorára és utána esetleg egy mozira. Majd hozzátette: ”Szeretlek, de tudom, hogy ez a másik nő is szeret és jól esne neki, ha egy kis időt együtt töltenétek”
És ez a bizonyos másik nő, akivel a feleségem kért, hogy randizzak nem más volt mint az ÉDESANYÁM, aki már 19 éve özvegy volt, viszont a munkám és a 3 gyerek miatt ritkábban tudtam látogatni, jóformán csak a nagyon jeles alkalmakkor. Még aznap este felhívtam, hogy menjünk el egy vacsorára meg esetleg egy moziba utána. „Mi történt, jól vagy, minden rendben?” kérdezte aggódva..
Talán nem is csodálom, viszonylag későn este hívtam és ez a meghívás eléggé váratlan is volt, mivel ilyen randink soha nem is volt még. „Semmi baj nem történt, csak gondoltam jó lenne egyet vacsorázni, beszélgetni.” válaszoltam. „Csak te és én”. Majd egy kis néma csönd után rávágta, hogy „Nagyon szeretném, ez nem is kérdés”.
Azon a pénteken ahogy érte mentem, hogy felvegyem a házánál egy kicsit ideges voltam, bár láttam rajta, hogy ő is elég izgatott a randi miatt. Az ajtóban várt, már a kabátját is magára vette. Még fodrásznál is volt előtte, a haja szépen begöndörítve és azt a ruhát viselte, amit a legutolsó házassági évfordulójukon vett fel. Úgy mosolygott mint egy angyal. „Mondtam a barátnőknek, hogy randink lesz, teljesen odavoltak” szólt egyből, ahogy beült az autóba. „Alig várják, hogy meséljek mi volt a találkánkon.”

Elmentünk egy hangulatos kis étterembe, úgy belém karolt mintha csak a First Lady lett volna. Éreztem, hogy milyen büszkén állt az oldalamon, mint, ahogy egy igazi anyának kell.. Miután leültünk elkezdtem felolvasni a menüt, mivel nem igazán látta tisztán az apró betűket. Ahogy olvastam, nagyjából a felénél felnéztem és láttam, milyen ámulattal bámul engem, egy kedves mosollyal az arcán. „Régebben mindig én olvastam fel a menüt neked amikor kicsi voltál” mondta majd a tekintetében látszódott is, hogy elmerengett ezeken a régi szép időkön. Nagyon kellemes, jó kis beszélgetés volt. Lényegében átbeszéltük kinek mik a jelenlegi dolgai, élményei stb. tehát jól elnyúlt, sőt olyannyira, hogy le is késtük a mozit is. Később, ahogy megérkeztünk a házhoz ezt mondta: „Mit szólsz egy következő alkalomhoz, de csakis ha megengeded, hogy a vendégem légy kisfiam” mondtam legyen, semmi gond.
„Milyen volt a randi?” kérdezte a feleségem, mikor hazaértem. „Nagyon jó, sokkal jobb, mint amit elképzeltem” válaszoltam neki lelkesen.
Pár nappal később édesanyám meghalt egy hirtelen szívrohamban. Nem tudtam semmit tenni, teljesen váratlan volt, így elbúcsúzni sem volt lehetőségem. Nem sokkal rá pedig jött egy boríték, egy előre kifizetett számlával, rajta az étterem neve, ahol a közös randink volt, benne egy cetlivel: „Előre kifizettem a számlát, mert nem voltam benne biztos, hogy már ott lehetek. Két főre, egyik a tiéd a másik pedig a feleségedé. Soha nem fogod megtudni, milyen fontos volt nekem az az este! Szeretlek fiam!”
Most már tudom, hogy milyen fontos, hogy kimondjuk: „Szeretlek” és azt a másikat akkor szeressük amikor lehet, amikor velünk van. Semmi más az életben nincs olyan fontos mint a családunk. Szánjunk rá elég időt és ezt akkor tegyük amikor lehet, ne akkor amikor már esetleg késő”