Minden ami körül vesz

Egy Szent utolsó könnye .

7 éve | Szántó Imréné Mária | 0 hozzászólás

És most, drága Anyám, mit mondjak még? Ó, azt hittem, befejeztem s még semmit sem mondtam arról, hogy milyen boldogság volt a mi Szent Genovéva Anyánkat ismernem … Felbecsülhetetlen kegyelem ez; nos, a Jó Isten, aki már annyi kegyelmet adott, azt is akarta, hogy egy olyan Szenttel éljek együtt, aki nem utánozhatatlan, akit rejtett és mindennapi erények szentelnek meg … Nem egyszer kaptam tőle nagy vigasztalásokat, az egyik vasárnapon különösen. – Bementem hozzá, mint rendesen, hogy meglátogassam egy kicsit és két Nővért találtam Genovéva Anya mellett; mosolyogva néztem rá s kifelé indultam, mert hárman nem lehetnek egy beteg mellett, de ő, átszellemült arccal nézve rám, ezt mondta: „Várjon, kislányom, csak egy pár szót fogok mondani. Ahányszor csak jön, mindig lelki virágcsokrot kér tőlem, ma tehát ezt adom: békével és Örömmel szolgálja az Istent, emlékezzen rá, gyermekem, hogy a mi Istenünk a béke Istene”[1]. Egyszerűen megköszöntem és a könnyekig meghatva jöttem el tőle, meg voltam győződve arról, hogy a Jó Isten kinyilatkoztatta neki lelkiállapotomat; ezen a napon a végsőkig próbára voltam téve, csaknem a búskomorságig, egy olyan éjszakában, hogy már azt sem tudtam: szeret e még a Jó Isten, s ezért, kitalálhatja, drága Anyám, hogy milyen örömet és vigasztalást éreztem én ekkor! …

A rákövetkező Vasárnapon meg akartam tudni, hogy milyen kinyilatkoztatásban részesült Genovéva Anya; biztosított arról, hogy semmilyenben sem, s akkor még jobban megnőtt a csodálatom, látva, hogy mennyire él benne Jézus, mennyire cselekszik és beszél általa. Ó, énelőttem ez az életszentség a legigazibb, a legszentebb, ez után vágyom, mert ebben azután nincs öncsalás …

Fogadalomtételem napján is nagyon vigasztaló volt Genovéva Anya szájából hallanom, hogy mielőtt szent fogadalmát letette volna, ugyanazon a megpróbáltatáson ment át, mint én … Ugye emlékszik rá, drága Anyám, hogy gyötrelmeink idején micsoda vigasztalást találtunk nála? Egyszóval: balzsamos az az emlék, amelyet Genovéva Anya a szívemben hagyott. Azon a napon, mikor az Égbe ment,[2] különösen meg voltam hatva, első eset volt, hogy végignéztem valakinek a halálát s valóban magával ragadott ez a látvány … Pontosan a szent haldokló ágya lábánál voltam, a legkisebb mozdulatát is tökéletesen láttam. Azt hittem, az alatt a két óra alatt, amelyet ott töltöttem, hogy a lelkem bizonyára telve lesz forró áhítattal s ellenkezőleg, egyfajta érzéketlenség vett rajtam erőt, de abban a pillanatban, mikor a mi Szent Genovéva Anyánk lelke megszületett az Ég számára, megváltozott a lelkiállapotom, egy szempillantás alatt úgy éreztem, hogy kimondhatatlan öröm és odaadás hatalmasodik el rajtam, mintha Genovéva Anya nekem adta volna annak a boldogságnak egy részét, amelyet élvezett, mert mélységesen meg vagyok győződve arról, hogy egyenesen az Égbe ment … Életében egyszer ezt mondtam neki: „Ó, Anyám! ön nem fog tisztítótűzbe kerülni! …” – „Remélem”, felelte szelíden … Ó, egészen bizonyosan nem engedte a Jó Isten, hogy egy ennyire alázattal teli reménység meghiúsuljon, bizonysága ennek az a sok kegyelem, amit általa kaptunk … Mindegyik nővér azon igyekezett, hogy valamilyen ereklyéje legyen tőle, ön tudja, drága Anyám, hogy – boldogságomra – mi jutott nekem … Genovéva Anya haldoklása alatt észrevettem, hogy egy könnycsepp csillog a szempilláján, mint valami gyémánt; ez a könny, elsírt könnyeinek legeslegutolsó cseppje nem hullt el, ott láttam fényleni még a kórusban is, senki sem gondolt rá, hogy fölfogja. S akkor vettem egy kis finom vászondarabot; este, mikor nem vették észre, titokban odamerészkedtem s ereklyéül elvittem egy Szent utolsó könnyét … Azóta is mindig magamnál hordom abban a kis táskában, amelyben fogadalmamat őrzöm.

Címkék: szántó imrene mária.