Ha változtatni akarsz az életeden, akkor százezer lépés fájdalmával kell megküzdened.

Elindulsz, egy lépés fájdalom.

Továbblépsz, még egy lépés fájdalom, de ebben az egy lépésben hogyan lenne benne a százezer lépés fájdalma?

A gyáva ember ettől az egy lépés fájdalmától fél.

És racionális hazugságokkal próbálja megmagyarázni, hogy miért is nem teszi meg.

Mert aki fél, az elkezd kifogásokat gyártani, hogy megmagyarázza a saját szegényes lelki bizonyítványát.

Ahelyett, hogy szembenéznénk azzal, mit tettünk magunkkal, elkezdjük sajnálni magunkat.

Ami jajveszékelésbe fordul, majd marjuk magunkat, hogy lehettünk ilyen hülyék. De még mindig nem változtatunk.

Az élet csataterei nem ugyanolyanok.

Ha az egyik csatatéren elbukom, ha az első ütés után megfekszem, nem baj, mert közben tudom, hogy a másikon meg nyerek.

Vannak kudarcaim és szomorúságaim is.

Olyanok is, amilyeneket már soha az életben nem fogok tudni helyrehozni.

De vannak örömeim is.

A kettő mérlegelése dönti el mindig az aktuális hangulatot és közérzetet jó és a rossz mindig együtt jár, az egyik nincs a másik nélkül.

A fájdalom elfogadása után fog jelentkezni a jó.

Ha valaki a fájdalmat nem akarja elfogadni, akkor ezzel eleve kizárja a fejlődés lehetőségét is.

Mert a fejlődés mindig fájdalommal jár..

Azt állítom, hogy fontos az érzelmek kimondása.

Vajon erre nem lehet ráfázni?

Dehogynem lehet, ha valaki nem az adott helyzetben és adott pillanatban mondja ki.

Ebben a világban, sajnos, nagyon sokszor nem lehet őszintén kommunikálni, nem lehet őszintén elmondani, hogy egy adott helyzetben mit érzek, mit gondolok.

Ha valaki ennek ellenére mégis megteszi, vagyis a nem megfelelő helyzetben és pillanatban őszinte, akkor nagyon sokszor hülyének fogják nézni és kihasználják. A külvilágban tehát nagyon sokszor nem lehet a pozitív emberi értékek szerinti funkcionálni.

Nem lehet Mert ha elbukunk?

Az se baj, mivel egyrészt ezzel sajátítjuk el a megfelelő viszonyítási alapot, valamint ekkor sem mindegy önmagam nyugodt lelkiismerete számára, hogy megtettem-e mindent!

Nem sikerült ma, majd holnap fog, de nyugodt lelkiismerettel fekszem le aludni. Nyugodtan alszom, holnap újult erővel látok a másnapomnak.

Ha valaki tud úszni, akkor teljesen mindegy számára, hogy az előtte elterülő víz öt vagy ezer méter mély, pontosan tudja, hogy ha úgy dönt, mind a kettőbe bele mer ugrani.

Tudja, hogy az ezer méteres vízben is csak körülbelül két-három métert fog süllyedni, és aztán a fizika törvényszerűségeiből adódóan fel tud majd úszni a felszínre.

Az emberek a nagy kékség előtt állva sokszor elfelejtik, hogy tudnak úszni, és nem mernek beleugrani.

Pedig a sarkukban már ott van egy csaholó kutyahad...

De akkor sem ugranak bele, és hagyják, hogy felzabálják őket a félelmeik.Ha tudod, hogy a szüleid emberből vannak, és bizonyos szempontból hazudnak maguknak, akkor azt is tudnod kell, hogy egy csomó negatív töltetet felhalmoznak a saját életükben, és ha azokat megváltoztatni nem merik, akkor rossz szájízzel, a meg nem valósított és feladott álmaik miatti lelkiismeret-furdalással fognak meghalni... és te elfogadod, hogy így is fognak meghalni. Ha nem fogadod el, akkor te is éppúgy a homokba dugod a fejed, ahogy ők is teszik az életük fontos dolgait illetően. Ha viszont elfogadod, akkor azt is elfogadod, hogy végig fogod asszisztálni ezt a folyamatot, fel fogod ismerni, amikor haldoklanak, ahogy azt is meglátod majd, amikor a folyamat vége felé a haldokló jobban lesz, de csak azért, hogy visszajöjjön elbúcsúzni. Akkor veheted a bátorságot, hogy elbúcsúzzál tőlük, és kimondd nekik, amit ki akarsz mondani. Mert akkor már mindegy. A szüleid meg fognak halni - ez tény. Ennek elfogadásával kezdődik a felnőttség. Itt kezdődik az erő.

Nagyon kevés fiatalnak van az apjával hiteles kapcsolata. És ez azért is fontos, mert ez által definiálódik egy lányban, hogy milyen férfit fog ő választani. Rossz kapcsolat esetén jelen van a szeretem-gyűlölöm effektus. Hogy "egy rohadt alkoholista, de mégiscsak az apám". Ha az apával kapcsolatban valakinél szeretem-gyűlölöm állapot található, akkor egy idő után nemcsak az apjához hasonló pasit talál, hanem a szeretem-gyűlölöm egy idő után abban a kapcsolatban is megjelenik.

Teljesen mindegy, hogy hány évesek vagyunk, ha merünk belevágni új dolgokba, akkor a nyolcvanéves is érezheti magát húszévesnek. De a húszéves - vagy harminc -, aki nem mer új dolgokba belefogni, úgy fogja magát érezni, mint a százötven éves. Tehát azért vannak az öreg fiatalok, és vannak a fiatal és középkorú haldoklók, akik látszólag élnek, de valójában nem élnek.Akkor tehát tekintsük át, mi szükséges egy stabil párkapcsolathoz: kölcsönös tisztelet, alkalmazkodás, közös életvitel, jól működő szexualitás és a pénzhez való hozzáállás - hiszen a testnek szükséges ennie is. Mindez ötvözve fejlett gyakorlati és érzelmi intelligenciával, miközben nap mint nap mindent megteszünk azért, hogy a test és a lélek egyensúlyban legyen - mindig egy napig. Kérdésük merült fel a fentiekkel kapcsolatban? Ne nekem tegyék fel, én nem válaszolok. Azt a kérdést, ami megfogalmazódik önökben, tegyék fel az illetékes személynek. Az illetékes személy pedig ott várja önöket este a tükörben.Az önismeret valójában nem más, mint az érzelmi intelligencia fejlesztése, és annak következetes átültetése a gyakorlatba. Az önismeret az, ahol megszűnnek a szürke hétköznapok. Nem csak a közlekedésben érvényes az, hogy ha végzetes hibát követek el, akkor meghallhatok, hanem ez bekövetkezhet akkor is, amikor hagyom, hogy a félelmeim teret nyerjenek. Ilyenkor valójában mindent elveszíthetek, amit eddig elértem. Legfőképpen a méltóságomat. Mert ha az ember nem fejleszti az önismeretét, akkor csak idő kérdése, hogy mikor fogja elveszíteni a méltóságát. De hát mindannyiunkra szükség van... olyanokra is, akik elveszítik, és olyanokra is, akik nem. Hogy tanulhassunk egymástól.Miért van az, hogy sok nő önértékelési zavarokkal küzd, minek okán nem él békében önmagával, és így a világgal sem? Ebben mi férfiak akaratunk ellenére sokszor nagyon-nagyon hibásak vagyunk. Arról a szégyenletes viselkedésről nem is beszélve, amikor valaki tudatosan dönti romba partnerének önbecsülését, így kompenzálva saját sikertelenségét, frusztrációját. De ha sikeresek vagyunk, úgy még inkább elvárható tőlünk az odafigyelés.

Nem lehet nyugodtan élni, ha valaki a múltjából nem vonja le a megfelelő tanulságot. Ezért megfontolandó a felejtés, és teljesen mást jelent a számontartás. Ha én elfelejtem, hogy mit tettem a múltban, de ebből nem tanultam, akkor az életem arra fog ítélni, hogy mindezt újra meg újra átéljem.

A makacsság valójában jó emberi vonás, egy szintig, de egy szint után már nem segíti az önmegvalósítást, az önérvényesítést, hanem épp ellenkezőleg, sikerek helyett kudarcok érik az embert. Mínuszélmények, amelyek rombolják a tartást, az önértékelést, ezáltal az önbizalmat, de a meglévő büszkeséget is, ám ezek az emberek annyira makacsok, hogy nem akarják kimondani azt, hogy emberből vannak és nem istenek.

z ember önmagáról rengeteg mindent elárul úgy, hogy nem is tudja, mit mond. Minél okosabb valaki, annál fejlettebb álarcokat használ, ha nincs meg benne a belső béke. De ezek az álarcok láthatóak, olvasható a mögöttük megbúvó nyomor! Minél inkább takarózik valaki, annál átlátszóbb.

Na pasik, hol van az érzelmi intelligencia? Ki az, akinek van? Elárulom. Annak, aki adott helyzetben mind pozitív, mind a negatív érzéseit hangosan ki meri mondani úgy, hogy az ezzel járó következményeket is vállalja! Van egy alapmondat, ami ha nem hangzik el, akkor nem leszek stabilan a férfivá válás folyamatában. Ez a mondat pedig így hangzik: "Adott helyzetben képes vagyok arra, hogy gyáva legyek". Ha önmagamnak már ki mertem mondani ezt, akkor jön a következő lépés, hogy a másiknak is ki merjem mondani. Ez nem szégyen, hiszen aki emberből van, abban ott a gyávaság is egy adott helyzetben, főképpen akkor, ha érzelmi konfliktus kezelésére kerül sor.

Néha a közhelyek a megfelelő helyen használva a legnagyobb igazságtartalmú kijelentések. Mindenki a maga sorsának a kovácsa. Én régebben sokszor próbáltam embereket - néha erőszakkal, néha szeretettel, de mindig a megfelelő indoklásokkal - a víz fölött tartani önerőből. Kinn is voltak. A saját egómat úgy simogattam, ahogy akartam. (...) Tartottam, tartottam őt, majd elmentem szabadságra. Ha az ember elmegy szabadságra, nem tud tartani. Elmentem, ő meg azt hitte, hogy a saját lábán áll. Pedig én tartottam. És amikor visszajöttem, akkor szembesültem azzal, hogy az illető újra összerogyott. Akkor rájöttem arra, hogy én nem tarthatom őt. Mindenki egyedül saját magát emelheti ki, máskülönben csak a segítő önmaga egóját simogatja azzal, hogy ő milyen jó és milyen zseniális megmentő.

mikor egy párkapcsolat nem működik és vége lesz, akkor nagyon sok ember ahelyett, hogy elkezdene önmagában vizsgálódni, hogy mi az, ami nem stimmel, inkább villámgyorsan keres egy akármilyen másikat, csak hogy elfelejtse, hogy mi az, amiből éppen kijött. Vagyis ott van az illető ember, belerokkanva valamibe, bizonytalanul, és mégsem önmagával kezd foglalkozni, hogy miért nem jött össze... Ez persze nem azt jelenti, hogy ilyenkor el kellene kezdeni sírdogálni, és sajnálni kéne magát, mint azt sokan teszik ilyenkor, hanem őszintén szembe kell nézni mindazzal, ami fáj. És ha egyedül nem megy, akkor segítséget kér.

Miért olyan nagy baj, hogy esetleg fájni fog a változás? Szerintem nem baj. Amikor az ismeretlenbe ugrom bele, akkor nem tudom, hogy ami következik, az jó lesz-e vagy rossz, egyet azonban biztosan tudok: hogy mind a jóval, mind a fájdalommal hajlandó leszek szembenézni. Akár pozitív, akár negatív élményben lesz részem, mind a kettővel elboldogulok, mert önmagamban elfogadtam a jót és a rosszat is. A sikereket és a kudarcokat is fel tudom dolgozni, meg tudom oldani, sem az örömtől, sem a fájdalomtól nem félek. A legfontosabb, hogy amikor beleugrom az ismeretlenbe, érezzem, hogy merek élni - mert az élet szép!