Zsoltár 24,7

A zsoltár biztató szava ez, amikor adventből karácsony estéhez érkeztünk. Más fordítás így mondja: Szélesre és magasra tárjátok fel az ajtót. Nem csak egy kis résnyire: szélesre, magasra tárd ki az ajtód, hogy bemehessen a dicsőség királya. “Kicsoda ez a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr, az erős hadakozó Úr.” Nem baj, ha te nem is vagy erős. Sokszor az a bajunk, hogy túl erősek és túl okosok vagyunk. A sok törés azért van az életünkben, hogy Isten erőtelenné tegyen. Ő az erőtlenekhez jön, mert Ő az erős, Aki megtart. Szükséged van-e már Rá? Te nem tudod megtartani az életedet. Nem tudsz karácsonyt csinálni. Akiből Isten valakit akar formálni, előbb erőtelenné teszi. Jézus azt mondja, hogy Ő a hatalmas. “Nékem adatott minden hatalom.” (Mt 28,20). Neki minden lehetséges. A tieid hitre jutása, megkötözöttek szabadulása. Az erős és hadakozó Úr a kereszt győztese. Nincs olyan bilincs, ami fogva tarthatná, ha Ô jön. Megérted-e, miért kellett gyermeknek lennie, egy jászolbll-csőben elférnie? Nem volt helye a vendégfogadó háznál. Nálad van helye? Nyitod a kapud, hogy bemehessen? Az angyalok éne-kelték: “Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek.” Ha Jézust befogadod, egy téged meghaladó dicsőség ragyog át rajtad. Szemeden, cselekvéseden valami, Valaki átragyog. Akarod-e, nyitod-e, tárod-e az ajtód, hogy Jézus bejöhessen, és elfoglalja a szíved, hogy karácsonyi életed lehessen mostantól fogva mindörökké?

SAUL FÉLTÉKENYSÉGE

“És az Úrnak Lelke eltávozott Saultól, és gonosz lélek kezdte gyötörni Őt, mely az Úrtól küldetett.”

1Sámuel 16,14

Saul kétszer mondta ki Sámuel elôtt, hogy vétkeztem. Rettenetes, amikor az ember a bűnbánatot félbűnbánattal fejezi be. Amikor bűnbánatunk mögött ott van a “de”, tudhatjuk, hogy Isten előtt nem kedves. Féldolgokat Isten nem hallgat meg. Isten egészen adta magát, és egészet vár tőlünk is. Olyan igent, aminél nincs feltétel, nincs “de”. Saul életében az a tragédia, hogy elmulasztja az utolsó lehetőséget, és ettôl kezdve meredeken zuhan az útja a kárhozatig. Az Úrnak Lelke eltávozott tôle. Sokszor észre sem veszi az ember, amikor ez megtörténik. Egy darabig nagyon megdöbbentett, hogy a gonosz lélek, ami Sault gyötörte, “az Úrtól küldetett”. Jogosan küldetett. Az Úr Saullal befejezte a kapcsolatot. Amint Isten Lelke eltávozott tôle, jött a gonosz lélek, nem maradt üresen a szíve. Ha nem fogadod be Jézust, a te szíved sem marad üresen. Már az első lépésnél érezheted, hogy baj van. Jönnek a gyötrő gondolatok. A gonosz léleknek ez a jellemzője. A Szentlélek soha nem gyötör, csak megfedd, megszomorít, de soha nem gyötör. Saul elhozatja Dávidot. Megszerette, meg is üzeni apjának, hadd maradjon nála. Aztán elindul az irigység, a féltékenység, és ellensége lesz Dávidnak egész életében. Hányszor van bennünk: milyen jó lenne, ha az a másik nem lenne! Nézz körül, mit teszel, mit mondasz féltékenységből. Ne engedd, hogy tönkretegyen! Jézus életén is láthatjuk végig, hogy mindnyájan rosszat gondoltak, és gondoltunk felőle. Bűneinkkel adtuk Őt keresztre. Ami-kor vétkezel, Őt bántod, minden bűnöd Neki okoz fájdalmat. Engedd, hogy feletted is Ő győzzön!

ISMERD MEG GONDOLATAIMAT!

“És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak vala- milyen útja?”

Zsoltár 139,24

Eddig csupa felkiáltójel volt az Ige után. “Vizsgálj meg! Próbálj meg!” És most kérdôjel van. “Lásd meg, van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja?” Mostanáig a vizsgálati helyeket jártuk. Kezünkben vannak a leletek. Gondolatainkkal, lelkivilágunkkal vissza kell mennünk az Orvoshoz, Jézushoz. Kérjük, hogy végre mi is meglássuk, hol van a baj az életünkben. Lelki orvosunknak van türelme, szeretete számunkra, hogy végignézze dolgainkat. Mondottuk, hogy két fô gyökérbôl indul ki minden, az érzelmi és értelmi világunkból. Mi lett a testi szeretetedbôl? Talán elkényeztetett gyerekek. De sokszor elkényeztetett férj. Aztán haragszol rá, pedig melletted, veled kapcsolatban lett olyan, amilyen. Életveszélyes a testi szeretet! Hullámzó! Egyszer a nyakába borulok a gyereknek és csókolgatom, utána pedig megverem. Hogy lehet ezt kibírni? Ha jókedvem van, akkor drágám, szívecském, aztán pedig jönnek a goromba szavak. Ne csodáld, hogy olyan lett, amilyen lett, mert a testi gyökerekbôl, a majomszeretetbôl mindig olyan valami származik, ami romlásba visz. A melletted élônek mindig a legfontosabb egy nyugodt, csendes, következetes élet. Hogy mindig tudja, mit várjon. Soha ne csináld, hogy egyszer megvered, egyszer megdicséred a gyereked ugyanazért. Neki napfény kell! Hány éve éltek a férjeddel? Ne okold az anyját meg a gyermekkorát. Melletted formálódott olyanná, amilyen. Rég megváltozhatott volna, ha belôled Isten szeretete sugárzott volna rá állandóan és következetesen.

EGYET KÉREK AZ ÚRTÓL

“Egyet kérek az Úrtól... hogy lakhassam az Ő házában...
hogy nézhessem az Úr szépségét.”

Zsoltár 27,4

Ha nekünk most kérni lehetne, vajon mi lenne az az egy kérés? Istennél mindig egy kérés van. Salamonnak mondta az Úr: “Kérj, amit akarsz.” Egyet kért, és jól kért. Jó, ha az embernek egy ügye és egy kérése van. A zsoltáros egyet kért: “hogy lakhassam”, de rögtön utána, hogy “nézhessem és gyönyörködhessem”. Egy állapot ez, hogy lakhassam. Reggel bizony sokszor rövid az Úr előtt való állásunk. Jó volna csak ennyit kérni: Uram, hadd maradhassak Nálad tovább, mint eddig. A 23. zsoltár mondja: “Életemnek minden idejében.” Lehet ez, hogy életem minden idejében jönni-menni, beszélgetni, dolgozni, és Vele kapcsolatban maradni? Az Úrral való kapcsolat az Édenben a bűn miatt szakadt meg. A Vele való kapcsolat védettséget jelent. Elrejt a bajok, szenvedések, bűnök elől. Amikor valaki megtapasztalta a bűnbocsánat örömét, akkor érti meg, mit jelent ez: “eltakar”. “Bizony, elrejt engem az Ő hajlékába a veszedelem napján.” Nem látja Isten a bűneimet, mert Krisztus vére eltakar. “Az Ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, éneklek és zengedezek az Úrnak.” Milyen jó dolog az, ha egy védett sátorban vagyok, ami Isten szeretete. Ott lehet zengedezni, énekelni. Később elmondja a zsoltár: “Az én orcámat keressétek! A Te orcádat keresem, óh Uram!” Keressük-e mi Isten ránk néző orcáját? Mikor nézted utoljára a szenvedő Krisztus-arcot? Hadd legyen valóság életedben az egyetlen kérés második fele: “Hogy nézhessem az Úrnak szépségét, és gyönyörködhessem az Ő templomában.”

ELFORDULTÁL

“Így szól az Úr: Ha elfordulnak, nem fordulhatnak-é vissza?”

Jeremiás 8,4b

ISTEN EMBERE

“Isten embere jött Júdából Béthelbe, az Úrnak intésére... És kiáltott az oltár ellen az Úr intése szerint, és monda: Oltár, oltár!”

1Királyok 13,12

Jeroboám azért csinált oltárt, mert az volt a félelme, hogy a nép visszatér Jeruzsálembe. A világ mindent megtesz, mindennel elhalmozza az embereket, csak Jézushoz ne térjenek. Nem tudom, nálad hány oltár van, amin áldozol, mennyi bálvány? A Biblia szerint bálvány az, akiért és akire nézve van minden az életedben. A világgal és isteneivel mindig az a baj, hogy túllőnek a célon. Babilonban is az égig akarták építeni Bábel tornyát. Egy darabig megy, Isten engedi, nézi, de az Ördög mindig csinál egy olyan lépést, amin tönkremegy az egész. Amikor Jeroboám odaállt áldozni, akkor tette meg azt a lépést, amit Isten nem nézhetett tovább. Akkor jött Isten embere Isten intésére. Ennek az embernek küldetése volt. Csak odament, ahová Isten küldte. Elment a legveszedelmesebb helyre, amikor Jeroboám az oltár mellé állt. Isten embere tudta, hogy az életével játszik. Nem szolgálat az, ami nem életveszélyes. Ha nem mersz minden látható ellenére hinni, akkor baj van a hiteddel. Azt kiáltotta, amit Istentől kapott: “Oltár, oltár!” Az oltár Isten helye! Mi most a legfontosabb, ami szívedben, gondolatodban elfoglalta Isten helyét? Mire kiáltja most Isten Szentlelke Jézuson át neked, hogy “oltár?!” A következő pillanatban megmozdult Jeroboám keze, rámutatott Isten emberére, és azt mondta: “Fogjátok meg őt!” Ha valahol Isten erejével hirdettetik az Ige, ott mindig megmozdul a Sátán. Ha még soha nem bántott senki, ha még veled kapcsolatban az Ördög soha nem fárasztotta magát, akkor veled baj van.

ANNAK FELETTE

“Összegyűjté azért Amásia Júda népét, és választott közülük... fegyverfoghatókat... Annak felette az Izraeliták közül százezer erős vitézt fogadott fel, száz tálentum ezüstön.”

2Krónika 25,5-6

Amásia rendet tesz országában. Előbb a múltat rendezte, most a birodalmát. Rend van-e abban a szolgálatban, birodalomban, amit rád bízott az Úr? Elsősorban férj és feleség között. A rád bízottak a házad népe. 1Tim 3,5 mondja: “Ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mi módon visel gondot az Isten egyházára?” Hogy állsz meg gyermekeid között? Isten a rend Istene. Akarata szerinti rend van az életedben? Minden külső rendezettség belülről árad ki. Amásia megnézte, milyen hatalommal rendelkezik, megszámolta harcosait. Tudod-e, hogy mire hívott el Isten, és mire adott felülről való erőt és hatalmat? Nem járunk-e úgy, mint Amásia, hogy többet akart annál, mint amit Isten adott? Megállapította, mi az, amit kapott, hatalmat, anyagi képességeket, és nem volt elég neki. Szeretném komolyan aláhúzni: “annak felette”! Amit Isten adott, használjuk igazán - de többet soha ne akarjunk. Jobbnak látszani, többet mutatni, jobban szerepelni. Amásia életében rettenetes bűn volt a dicsőségvágy. Soha ne akarj annak felette élni, szolgálni, mint amit Isten beléd helyezett. Elégedj meg azzal, amit az Úr adott. Baj lesz abból, amit annak felette akarsz. Élj abban a keretben, amit Tőle kaptál, de annak felette soha! Ne próbálj a magad feje fölött élni. Hívőbbnek, imádkozóbbnak látszani. A mindig följebbnek soha nincs határa. Isten határt szabott mindnyájunknak. Élj a határaidon belül, és ne akarj többet és nagyobbat!

TÜZES KEMENCE

“Ímé, a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő tüzes kemencéből...”

Dániel 3,17

Nézd Nabukodonozort, a zsarnokot, aki vagy! Amikor bevádolják a három férfit: “nem becsülnek téged, oh király”, haragra gerjed. Ha észreveszed, hogy nem becsülnek a gyermekeid, hangosabbra fogod a sípot és dudát. Ha meghallod, hogy valaki mondott rólad valamit, már nem szereted, tele vagy felé ítélettel. Ha valaki nem becsül, felhevíted magad. Nabukodonozor arca elváltozott. A mienk is elváltozik azonnal. A király túlfűttette a kemencét. Hányszor fűtötted túl magad? Tudod, hogy az egész már nem józan dolog, és mégis fokozod, hétszerte tüzesebbre fűtöd a kemencét. Ha látom, hogy nincs hatása a szavamnak, ész nélkül dobálom a tűzre a fát. Minden határon túlmegyek. És ennek már nincs ereje. Az Úr megtanított, hogy ne fűtsem a kemencét, akkor Ő sem fűti. Az ítélet csak akkor ítélet, ha Ő mondja. Amit én mondok, nevetségessé válik. A király hiába fűttette túl a kemencét, az a három férfi égett meg, akik a többieket bedobták. Az embernek nagyon sokszor a saját tekintélye, tisztessége ég el. Amikor Nabukodonozor befűtteti a kemencét, megdöbbentő dolog történik vele. A 2,47-ben azt mondta Dánielnek: “Bizonnyal a ti Istenetek, Ő az isteneknek Istene, és a királyoknak ura.” Röviddel utána azt kérdezi: “És kicsoda az az Isten, aki kiszabadítson titeket az én kezeimből?” Még az Istent is ki meri hívni. Átéli a csodát, és mégsem segít rajta. Látta a három férfit az égő tüzes kemencében, sőt a negyediket is. Látta őket kijönni is. Mégis ugyanaz marad, aki addig volt. Vigyázz, ne hordozd magadban tovább az óemberi indulatokat.

“Ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.”

János 12,24b

Jézus elsősorban önmagáról beszél, saját életéről, mint földbe esett gabonamagról. Isten vetette azok közé a körülmények közé, ahol élt. Nem voltak könnyű körülmények. Nem volt könnyebb, mint a tied. Senki nem értette Jézust, a családja sem, a papi fejedelmek sem, a világ sem. Ő mégis engedelmes volt. Egyre teljesebben elhalt, egészen a kereszthalálig. Te és én az Ő gyümölcsei vagyunk. De a gyümölcs nem olyan, mint a fa. Az alma sem olyan, amikor leesik. Csak ha belekerül a földbe, és elhal. Akkor a fa mellett egy kis almafa növekedik. Ha Jézusból való vagy, ugyanaz az utad. Beleesni a körülményeidbe, és ott elhalni. Akkor terem sok gyümölcsöt az életed. És akkor kit látnak? Téged? Nem! Jézust! Ess hát bele a földedbe, amelyik minden részletében azért adatott, hogy belehalj, hogy Jézushoz hasonló lehess! Minden élet halálon megy át. Így mondja Pál a 2Kor 4,12-ben: “Azért a halál mi bennünk munkálkodik, az élet pedig ti bennetek.” Amikor hagyod magadban munkálkodni a halált, akkor fog másokban munkálkodni az élet. Ne higgyétek, hogy olcsó dolog az, hogy emberek felébredjenek körülöttünk. Ott valakiben mindig munkálkodik a halál. Nincs mennyei tűz, ha nincs az oltáron áldozat! Akarsz-e az oltáron áldozat lenni? Hajlandó vagy-e magadat feladni, hogy mások élhessenek körülötted?! Köszönd meg az Úrnak, hogy mindent célirányosan, akarata szerint rendezett úgy az életedben, hogy ami belőled való, az a halálba kerüljön, és minden, ami Belőle való, megvalósuljon, és láthatóvá legyen rajtad keresztül.

Ne ítélj

«Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, a ki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait; és akkor mindenkinek az Istentől lészen a dícsérete»

(1Kor 4,5-6).

Az a felszólítás, hogy ne ítélj, összekapcsolódik: «...míg el nem jő az Úr». Az Úr visszajövetelét megelőző időszakot a Sátán feltűnő intenzitással használja ki azért, hogy minket eltérítsen az igaz céltól. Ebben olyan messzire megy, hogy már nemcsak elhamarkodott ítéletről van szó, hanem tovább haladva azt mondja az Írás az utolsó idők emberéről, hogy: «...sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást» (Mt 24,10). A mi Urunk egészen más mértékkel ítél. Az Ő gondolatai nem a mi gondolataink, az Ő utai nem a mi utaink (vö. Ézs 55,9). Lehetetlen nekünk az embertársainkat isteni perspektívából megítélni, ezért a parancs, hogy ne ítélj! Ézsaiás 11,3 -ban azt mondja nekünk az Úr prófétai Beszéde: «és nem szemeinek látása szerint ítél, és nem füleinek hallása szerint bíráskodik». Ez az isteni alap. Isten a szíveket vizsgálja. A te szíved és az én szívem nyitott könyv előtte. Az Ő szemei előtt minden nyilvánvaló. A szív legrejtettebb zugába is belelát. Nekünk embereknek ez nem adatott, ez számunkra áthatolhatatlan. Akármi zajlik le a szemünk előtt, bármit hallunk is nem ítélhetünk belőle, de még kevésbé ítélhetjük el az embereket. «Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr».

Van-e megbocsátni-valód?
Jó hogyha nincs, baj hogyha van,
mert terhe nagy, roskaszt, lehúz…
Szabadulj meg tőle hamar!

Titkon ölő méreg is a
szív mélyén a vád és harag.
Van gyógyszere: Jézus! Segít…
Alázattal bízd Rá magad!
(Füle Lajos verse)

Vádol-e valaki Téged?

«Vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának,
mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak»

(Ef 4,25).

Egy esetben, amikor a békéltető bíró előtt kellett volna tisztázni egy peres ügyet, a sértettek mindhiába várakoztak a tárgyalás megnyitására. Az ellenfél annak ellenére, hogy írásos idézést kapott, nem jelent meg, valószínűleg nem akarta beismerni vétségét. Lehet-e ily módon a következmények, azaz a bíróság elől elmenekülni? A Biblia ezt a kérdést olyan emberek vonatkozásában szintén felteszi, akiknek egykor majd meg kell jelenniük a végítéleten az Igaz Bíró előtt, viszont erre csupán egy választ ad: „…akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel…?” (Zsid 2, 3). Jó annak, aki Jézus Krisztushoz tartozik, aki a Bárány drága vérén váltatott meg. Ez az ember már megítéltetett, mivel Jézus minden bűnének büntetését Magára vette. Vajon Te ezek közé tartozol?

„Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.”(2Kor 5,10).

Dolgaimba belelesvén
akadt néhány „smirgli-testvér”,
ki szemembe mondta bátran,
leplezetlen kritikával (noha nem is kértem ezt én):
„nem vagy ám te jó keresztyén!”

Nem kerteltek, nem falaztak,
vád a vádra, mint az asztag,
néha hátul, néha szembe,
belekábult szív s az elme.
Így értettem végre meg én:
nem vagyok ám jó keresztyén.

(Füle Lajos)

Ne veszítsd el a célt a szemed elől!

«Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan,
nem láthatja meg az Isten országát»

(Ján 3,3).

A hit útján sok az akadály és a csapda. De az Úr hű és a gyermekei mellett van. A 2Péter 2,9 biztosít minket arról, hogy: «Éppen így meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésből, a gonoszokat pedig büntetések között tudja megtartani az ítélet napjára.» Ennek az igeversnek a második felét, a komoly figyelmeztetést nem szabad elhallgatni, mert szörnyű jövő vár azokra, akik az elragadtatáskor nem fognak a Menyasszony-Gyülekezethez tartozni. Ezért figyelmeztet minket az 1János 2,28: «Mármost, gyermekeim, maradjatok meg őbenne, hogy amikor megjelenik, bizalmunk legyen iránta, és meg ne szégyenítsen minket eljövetelekor.» Maradjunk hűek az Ő Szavához és ígéreteihez. A jutalom csodálatos lesz! Dobjuk el magunktól az akadályozó dolgokat, hogy ne tévesszük el a célt és ne veszítsük el az élet koronáját azáltal, hogy hagyjuk magunkat a világhoz és annak kívánságaihoz kötni. Ezért szükséges nékünk újonnan születnünk, hogy megláthassuk Isten országát. B.V.

Bizony az is újjászülethetik,
ki vén, kinek egy látomása van:
a  t e m e t ő.
Az is, kinek a szíve, mint a kő,
akit nehéz fajsúlyú bűnei
láncolnak le a múlthoz,
akit ember már soha föl nem oldoz,
bizony az is újjászülethetik.
A  S Z É L fú, és zúgását hallhatod,
azt is tudod már, honnan jön s hová megy,
megfejtheti a meteorológia.
De a L É L E K járását meg se sejti
a tudomány, hiába lengeti
dicsőségét kitárt titkok felett,
az érti csak, ki újjászületett.

«Ne veszendő eledelért fáradozzatok»

(Jn 6,27).

Egészen bizonyos, hogy a legtöbbünkkel előfordult már legalább egyszer, hogy kivettünk valamilyen élelmiszert a hűtőszekrényből, de kénytelenek voltunk megállapítani, hogy az bizony már megromlott, szavatossági ideje már néhány napja lejárt. Amire már előre fentük a fogunkat és oly szívesen ettünk volna belőle, élvezhetetlenné vált. A gyümölcskosárban lévő banán megfeketedett, a tej megsavanyodott. Túl soká vártunk velük, hagytuk őket ott állni, vagy túl sok tartalékot halmoztunk fel.

E problémával Izráel népe is küzdött 40 esztendős vándorlása során. Az égből hullott mannának is, amelyet Isten maga bocsátott rendelkezésükre az égből, csupán egynapos szavatossági ideje volt; a hatodik napon pedig kettő. Mózes második könyvében ezt olvassuk: «De nem hallgattak Mózesre. Voltak, akik hagytak belőle másnapra is, de az megkukacosodott és megbüdösödött. Ezért megharagudott rájuk Mózes» (2Móz 16,20). Romlott élelmiszer!

Az Úr Jézus beszél egy eledelről, amely nem romlandó: «Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Isten» (Jn 6,27). Ezek után némileg érintve a pusztai eseményt, rávezette hallgatóit a lényegre: az örök életre (32–35).

Mi foglalkoztat bennünket? Miként osztjuk be erőnket, eszközeinket és időnket? Szeretnénk, ha tehetnénk valamit. Még nyugalmunkat sem kíméljük. Rendkívüli módon törekszünk arra, hogy megvalósítsuk elképzeléseinket. De mi marad ebből, ha majd életünk végén megállunk és visszapillantunk? (PM)

«mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle»

(1Tim 6,7).

Valóban nem vagyunk képesek semmit magunkkal vinni az örökkévalóságba! Amennyiben vagyonunk nem folyik szét idő előtt, akkor jobb esetben a már sorban álló örökösökre marad, akik általában jól össze is vesznek rajta. A Préd 5,12–15 a gazdag, pénzzel teli ember teljes problematikáját tárja elénk: «Van egy fájdalmasan rossz dolog, amit láttam a nap alatt: a gazdája rovására őrizgetett gazdagság. Az ilyen gazdagság elveszhet valamilyen rossz számítás miatt, és ha fia születik, annak semmi sem marad. Ahogyan világra jött anyja méhéből, mezítelenül, úgy megy el ismét, ahogy jött; semmit sem kap fáradozásáért, amit magával vihetne. Ez is fájdalmasan rossz dolog, hogy ahogyan jött, ugyanúgy kell elmennie. Mi haszna van céltalan fáradozásából?» De ezt a Jób 27,19 még kiélezettebben láttatja: «A gazdag lefekszik, de nem lesz az többé: mire fölnyitja szemét, semmije sem lesz.» Az ember, aki mindent magának akar megtartani, észre sem veszi, hogy mit hagy veszni. Nála hiányzik, számára ismeretlen az adakozás öröme, amely megtölti az adni képes szívet. Egy adakozó kedvű embert megindít az, amit adománya eredményez. Mérhetetlen hála a jutalma. És amennyiben anyagi javait missziói célokra szenteli, további összetevő jön mindehhez: azokat megtalálhatja az örökkévalóságban, mint gyümölcsöket.

Mi lesz, ha majd kinyitjuk szemünket az örökkévalóságban? És ott kiderül, hogy «Tehetségünket és vagyonunkat» az Úr ügyében használtuk, vagy elástuk?

PM

Kit angyalének dicsér szüntelen,
mit mondhat Néki gyarló énekem?
Hisz oly dicső Ő, én oly szürke lenn,
minő csoda, hogy törődik velem!
Lelkem, hálára lelj hát sok okot,
és énekelj csak, mondd, ahogy tudod!

(Füle Lajos verse)

«Mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében»

(Ef 5,19-20).

Milyen csodálatos jövő vár Isten gyermekeire – örökre az Úrnál lehetnek! Gondolatainkat és szíveinket már most küldjük oda! A visszajövetele ne érjen váratlanul és ne is ijesszen meg minket. Égjen bennünk a reménység lángja szüntelenül, azáltal, hogy örömmel várjuk Őt! Maga Jézus bátorít minket: «Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki nem tudja: sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül» (Mt 24,36).

Már az első keresztyén gyülekezet is várta, hogy az Úr hamar eljön. Azóta több mint 2000 év is eltelt – és az Úr nem jött el. Csak a hitetlenség mondja, hogy az Úr még sokáig nem fog eljönni. De a gyülekezetben a «Marana tha» hívás (Urunk, jöjj) soha nem halkult el teljesen. Jézus azt akarta és akarja, hogy a gyermekei minden órában belső készenlétben, boldogan várják Őt. De az ellenség mindenféle cselszövéssel el akarja terelni a figyelmünket róla. Megpróbál elaltatni minket vagy pedig bűnre és bukásra csábítani. Ezért kérjünk Istentől bölcsességet és kegyelmet, hogy felismerjük a veszélyeket és Jézus nevében elutasítsuk azt, ami nem kedves előtte.

Tanuljuk meg megérteni az idők jeleit, amikről az Isten Igéje beszél. Jézus a gyermekeinek ehhez támpontokat ad az Ő Szavában. Ha tartjuk magunkat azokhoz, nem kell félnünk attól, hogy a túlsó parton nem érjük el a biztos kikötőt. B.V.

Szeretném énekelni Néked.
URAM, TE nyisd meg ajkamat,
hogy szent legyen mindig az ének,
amely szívemből fölfakad.

Hadd zengjem el, hogy százszor áldott
keresztednél ki megpihen,
hadd zengjem el, hogy megtalált ott,
s békére lelt az én szívem.

Szeretnék énekelni másnak,
hogy Néked énekelni jó,
hogy életünk bús lázadás csak,
míg el nem ér az égi SZÓ.

Azt zengeni, a Szót, a Szódat,
mely életet adott nekem!
Szeretnék énekelni Rólad
halálig engedelmesen.

Szeretnék énekelni Néked
folyton, ameddig itt leszek.
Szeretnék hangot adni, szépet,
mikor lelkemhez ér kezed.

(Füle Lajos)

«Aki azt mondja: ismerem őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság»

(1Jn 2,4).

Ma többnyire olyan keresztyénséggel van dolgunk, mely ugyan keresztyénnek nevezi magát, és talán állítja: «Ismerem Jézust», ellenben az igazság útját nem ismeri. A döntő pillanatban hazugnak bizonyul. János ezt a sötétségben való járásnak nevezi.

A hazugság kicsiben kezdődik. Sára kétségbevonta Isten ígéretét, hogy magas életkora ellenére fiúval ajándékozza meg. Nem hitt Istennek. És amint Sára hitetlenségét az Úr megvilágította, hazugsága nyilvánvalóvá lett, de ugyanakkor az Úr ígérete beteljesedett. Igen, és hogyan van ez mivelünk? Nekünk is akadnak gondjaink Isten ígéreteivel? Sokunk számára amolyan vezérigévé lett az igehely: „Istennél minden lehetséges” (Mt 19,26, Károli-ford.), melyet kitesznek a falra, vagy legalábbis szem előtt tartják. Pedig világosnak kellene lennie előttünk, hogy mivel áll összefüggésben e mondat: Előbb a hitetlenség dominált, ami azután hazugságba torkollott. Végtére a hazugság odáig is elmehet, hogy aztán a döntő pillanatban tagadjuk már azt is hogy Jézushoz tartoznánk (mint Péter): «Nem vagyok…» Inkább a felismerhetetlenségben járunk-kelünk, minthogy magunkra vennénk annak kockázatát, hogy részesei legyünk az Ő meggyalázottságának.

Annak idején Isten, az Úr közvetlen találkozás útján szólt Sárához és Péterhez. Ma viszont az Ő Igéje áll központi eszközként az előtérben, miáltal Ő szól hozzánk. És így János első levele a legközvetlenebb kijelentést tartalmazza. E levélnek, mint hozzánk szóló személyes beszédnek az olvasása a következő végkövetkeztetés levonására kell, hogy ösztönözzön minket: Csak a világosságban való járás, az igazságban leélt élet visz bennünket közelebb Jézushoz. Az Úr legyen kegyelmes hozzánk, hogy az Ő nagyságát még mélyebben megismerhessük, és aszerint éljünk!

«Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek»

(Jn 14,2).

A mi Urunk maga ad garanciát arra, hogy e lakhelyek beköltözhetők lesznek. Ama bizonyos nap valamely órájában, amelyről nincs tudomásunk, sor kerül az átköltözésre. Mennyei lakásunkba a legkisebb földi terhet sem vihetjük magunkkal; előtte mindentől «meg kell szabadulnunk». A kérdés csupán ez: képesek vagyunk-e, illetve vagyunk-e olyan helyzetben, hogy megszabaduljunk a fölösleges dolgainktól vagy szívünk netán még mindig csüng egynéhány dolgon?

Jézus és a gazdag ifjú között lezajlott beszélgetés (vö. Lk. 18,18) ezen összefüggésekre világít rá. Minden, amit Jézus akarata szerint feladunk, illetve feláldozunk Őérette, annak a mennyben a többszöröse térül majd meg. A mi Urunk ugyancsak kincsről beszél, mégpedig a mennyei kincsről (22. v.). Egyúttal az is világossá válik, hogy semmit sem vihetünk oda magunkkal. «Milyen nehezen mennek be az Isten országába azok, akiknek vagyonuk van» (24. v.). Pál apostol is megemlíti e tényt és ezt írja: «mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle» (1Tim 6,7). Ezen összefüggések tudatossága által többszörös mértékben szorul a földi vagyonunk a háttérbe. A legtöbb ember mégis vonzódik a szívében és gondolkodásában az evilági, végtére is mulandó dolgokhoz. Pál apostol azonban rámutat, hogy lehetséges: szükségben élni vagy felesleges bőséggel rendelkezni. De mindent csak Isten dicsőségére kell tennünk. Timóteusnak azt is említi még, hogy Isten az, «aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk» (1Tim 6,17)

Ne aggodalmaskodjunk, az Úr az aki gondoskodik rólunk!

Peter Malgo

«Megtölti még szádat nevetéssel, és ajkaidat ujjongással»

(Jób 8,21).

Nem hiszem, hogy Jób valaha is megértette miért is kellett keresztülmennie oly sok próbán, de kapott egy ígéretet: «Megtölti még szádat nevetéssel, és ajkaidat ujjongással» (Jób 8:21). Jób soha nem adta fel, ezért meríts te is erőt és legyen ez az ígéret a számodra is valóság!

Isten kegyelme elég ahhoz, hogy minden lehetséges kellemetlen helyzeten átvigyen téged. Minden egyes szükségedre Nála természetfeletti segítségre találsz. Minden egyes problémára Nála világos válasz van; minden egyes fájdalmadra Nála orvosság van. Isten csak egy lehetőségre vár, hogy megmutathassa neked, mire képes.

Dávid így könyörgött az Úrhoz «Kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam, a te jóvoltodért, Uram!» (Zsolt 25,7). Nem tölt el örömmel, hogy Isten hűsége az Ő jellemén alapszik, és nem a miénken? Nemrég olvastam: «Ha el akarsz csüggedni, nézz magadba. Ha kudarcot akarsz vallani, nézz hátra. Ha nyugtalanná akarsz válni, nézz körül. De ha szabad akarsz lenni, akkor nézz fel!» Rajta, Isten gyermeke, add át ma Neki minden gondodat! Add át szívedet és örvendezz az Úrban! N.N.

Köszönöm, köszönöm,
JÉZUSOM, hogy jöttél énértem,
s megkerestél áldott Igéddel,
köszönöm.

Köszönöm, köszönöm,
hogy szívemben háladal ébred,
s már az életem is zeng Néked,
köszönöm.

Köszönöm, köszönöm:
Sátán hogyha támad, jössz máris,
minden szenvedésem Hozzád visz,
köszönöm.

Köszönöm, köszönöm,
hogy ha szívem itt majd elfárad,
készen vár a hajlék ott Nála,
köszönöm.

(Füle Lajos verse)

«bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek»

(Mt 6,12).

Milyen romboló tud lenni az összeférhetetlenség! Pedig ez egyre jobban terjed közöttünk, bármerre is nézünk, ezt tapasztaljuk. Gondolok itt elsősorban a házastársak között uralkodó belső kicsinyes viszályokra, az egyszer fent egyszer lent keresztyéni kapcsolatokra, amely elrabolja az Isten országának építésétől az erejüket. De gondolok azokra a súrlódásokra, vitatkozásokra, amelyek az ifjúság köreiben tapasztalható. De nincs ez másképpen a munkahelyeken a kollégák között sem.

Ezért szeretnélek ma Téged és azokat, akik megkeseredtek, belefáradtak a napi harcokba, küzdelmekbe felszólítani, hogy a megkeményedet szívedet, Jézus keresztjére vesd, de úgy hogy az ott darabjaira hulljon szét, és fogadd el az Úrtól az új szívet, mellyel meg akar Téged ajándékozni! Vesd a tenger fenekére a másokkal szembeni, megkeseredésedet, haragodat, neheztelésedet és az általad behatárolt elvárasaidat! Hagyd, hogy a tenger elnyelje, ezáltal Isten végtelen kegyelmében megpihenhetsz. Tudd őszinte szível imádkozni:

«bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek».
A megbocsátás mindig boldogit,
a megbocsátás drága kincs a hitben,
az ajándékok ajándéka, mit
értünk adott és ránk bízott az ISTEN.
A megbocsátást régen ismerem,
de feledni is taníts, ISTENEM,
hogy mindazt, ami másra terhelő,
már soha többé ne hozzam elő.

(Füle Lajos verse)

„Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van.”

1János 2:15.

A világ

Keresztelő Jánost ma senki sem hívná meg szolgálattevőnek. Egy gyülekezet sem állna vele szóba. A közvélemény szerint az ő személye maga a katasztrófa. Öltözéke teveszőrből készült, a derekán egy bőrövet viselt, és sáskát, meg vad mézet evett. Ki szeretne látni egy ilyen embert a gyülekezetben vasárnaponként?
Üzenete ugyanolyan nyers volt, mint az öltözéke: egy leleplező kihívás, egy csupasz-öklű késztetés a bűnbánatra, mert számára Isten volt az egyetlen út.
„Teljesen elkülönítette magát arra az egyetlen feladatra, hogy Krisztus hangja legyen. Minden, ami ő volt, ezen alapult – ruhája, étele, cselekedetei és követelései.”
Ez az életébe került. Míg mások csöndben maradtak, ő felállt és nyilvánosan megdorgálta Heródes királyt, amiért elvette testvérének a feleségét. Nem jó-karrierista törekvés! Akkor hát miért tette? Mert inkább elvesztette a fejét, mintsem az egyéniségét, a becsületét.
Nem neked kell olyanná lenned, mint a tömeg, ha meg akarod változtatni a tömeget, vagy leereszkedni az ő szintjükre, hogy felemeld őket oda, ahol te vagy. Az igazi szentség nem egy furcsa figurává vagy egy nyers természetű emberré akar tenni téged, és nem is egy általad választott közösség normáinak tökéletes képviselőjévé. Csupán egyre inkább olyanná akar tenni, mint Isten.
Figyeld csak: „A világ szeretete kizárja a szívünkből az Atya szeretetét. Gyakorlatilag minden, ami a világban megy – saját utamat akarom járni, mindent magamnak akarok, fontosnak akarok látszani -, annak semmi köze sincs az Atyához. Ezek csak elszigetelnek Tőle. A világ és annak minden akarása és akarása és még inkább akarása már az úton van a vég felé – de aki Isten akaratát cselekszi, készen van az örökkévalóságra.” (1Jn. 2:15-17. angolból szabad fordítás)

„Jézabel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! Illés megijedt, elindult és elment, hogy mentse az életét…”

1Királyok 19:2-3.

Reszketve egy üzenettől

Jézabel hangja egy barlangba űzte Illést. Egyedül Isten „halk és szelíd hangja” (1Kir.19:12.) tudta kihozni onnan. Ez a kulcs – ha Isten hangját hallod, ki tudsz jönni bármiből. Olyan gyakran éppen egy hegy-magasságú megtapasztalás után jön Jézabel hangja. Képzeld csak el: Illés éppen most kért és kapott tüzet az égből, nyilvánosan is elismerték azt, amit tett, amikor hirtelen Jézabel azt az üzenetet küldte: „Meg foglak ölni!” Nem tudott harci szekereket és katonákat küldeni, de nem is volt szüksége rá – szavai által megfélemlítette, letörte Illést, megfosztotta a győzelemtől, és egy barlangba űzte.

Vigyázz – a szavak, melyeket az ellenség használ, néha olyantól fognak jönni, aki közel áll hozzád; más alkalommal pedig éppen a te szádból fognak elhangozni!

Jézabel hangja akár a félelemtől űzetve még betegségbe is sodorhat: „Édesanyám is súlyos beteg volt, biztos én is az leszek!” Még csak letusolni sem tudsz anélkül, hogy ne keress magadon valami duzzanatot. Ugyanez a hang a pénzügyi összeomlástól való félelembe is vihet: „El fogod veszteni a munkahelyed – elzálogosítják a házad és az utcán fogod találni magad!”

Ha hallgatsz erre a hangra, akkor félni fogsz a következő telefonhívástól, a következő levéltől, ami érkezik, egy következő találkozótól bizonyos emberekkel. Kinek a kijelentését hiszed el? Kire fogsz ma hallgatni?

A válasz: sem a szél, sem a tűz, sem a földrengés nem tudta Illést kihozni a barlangból; egyedül Isten halk és szelíd hangja tudta ezt megtenni! És ma ugyanez történhet veled is, ha kész vagy az Ő jelenlétébe lépni és hallgatni rá.

„…hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak.” Lukács 4:18.

Képzelj el egy nagy németjuhász kutyát odaláncolva egy cölöphöz. Az, ami a kutya láncát kegyetlenné teszi, nem más, mint az a vágy, hogy szeretne szabad lenni. Láttál már erre példát máshol is? Emberek, akiknek mozgatórugóknak és ébreszgetőknek kellene lenniük, önsajnálkozókká és siránkozókká válnak, mert megbocsátani nem tudó szívük odaláncolja őket a múlthoz.

Csupán egy egyszerű lánc a nyak körül, de az egész testet mozgásképtelenné teszi. Ez így működik! A megbocsátani nem tudás olyan, mint egy lánc a lehetőségek nyaka körül, ami kifolytja életedből a szabadságot és az örömöt; és ami miatt még a siker édes íze is megkeseredik a szádban.

Lehet, hogy azt mondod: „Én soha nem bocsátok meg neki. Jöjjön először ide ő és ismerje be, hogy mit tett és kérjen bocsánatot.” Lehet, hogy ez sose történne meg? Miért kell a te boldogságodnak azon múlnia, hogy mások milyen lelkiismeretesen tesznek különbséget a jó és a rossz között – pláne, ha nem is gyakorolják benne magukat? Túl sok erőd megy el erre!

Jézus azt mondja: „A tolvaj azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson” (Jn.10:10) És itt tolvajról van szó! Az engesztelhetetlenség az az ablak, amin keresztül bejön! És te vagy az egyetlen, aki becsukhatod ezt az ablakot! Mikor felébredsz és rájössz, hogy mennyire meglopott már eddig is, könnyen haragudni fogsz magadra.

Mikor Jézus a kereszten volt, legyőzte az ellenséget azáltal, hogy megtagadta a bosszúvágyat és a neheztelést.

Gondold csak meg! Így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk.23:34) Egyszerre, amint kimondta ezeket a szavakat – egy teljesen más birodalomba lépett át.

Egy húrral

„Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.”

Paganini, a híres hegedűművész, egyszer egy óriási hallgatóság előtt játszott, amikor hegedűjének az egyik húrja elszakadt. Bár láthatólag kiverte a veríték, mégis folytatta a játékot, improvizálva a művet, ahogyan tudta. Majd egyszer csak a második húr is elszakadt. Aztán pedig a harmadik. Mindössze egy húrral, ami még épen maradt, sikerült folytatnia és befejeznie az elkezdett művet. Mielőtt még befejezte volna, a nézőközönség felállt és óriási tapsviharban tört ki. Mikor azután befejezte, felemelte a hegedűjét, miközben bólintott a karmesternek, hogy kezdjék el az ismétlést, ő pedig mosolyogva azt kiáltotta a tömegnek: „Paganini … és egy húr!” Majd Stradivarius hegedűjét ismét az álla alá téve folytatta a játékot, a hallgatóságnak és a karmesternek le esett az álla a meglepődöttségtől.

Paganini és egy húr –

és egy lélek, ami visszautasította azt a kísértést, hogy adja fel! Ez az, amivel lehet vinni valamire! Minél tovább élsz, annál inkább fogsz rájönni arra, hogy az életben 10% az, ami történik veled – és 90% az, ahogy te válaszolsz ezekre a történésekre!

Nem az számít, hogy mennyi húrt veszítettél el, hanem az, hogy hány maradt meg belőlük – és az, hogy mit teszel azokkal! A legfontosabb döntés, amit ma meg fogsz hozni, a döntési-magatartásodra vonatkozik: vagy tovább haladsz előre egy húrral, vagy egyhelyben fogsz topogni.

Pál azt írja: Én most már feladom azt, hogy állandóan a gyengeségemre figyeljek, és inkább a Tőle kapott ajándékaimat akarom számon tartani. Gyengeségem odavitt, hogy egészen Krisztus erejébe kapaszkodjak. Most már természetesnek veszem korlátaimat, és akadályaimat készséggel fogadom, amelyek egy bizonyos alakra akarnak formálni engem – legyenek azok bántások, balesetek, nézeteltérések vagy törések az életemben. Egyszerűen csak engedni akarom, hogy Krisztus vigyen át ezeken! Így pedig én ugyan gyengébbé válok, mégis erősebb leszek! (vö 2Kor. 12:9-10.)

Milyen nagyszerű így élni!