Egy nap George kifeszített egy kötelet a Niagara
felett, és közölte a körülötte álló emberekkel, hogy végigmegy a
kötélen biciklivel. Az emberek felhördültek, de amint látták, hogy
George valóban leveszi a gumikat a bringája kerekéről és a kötélre
állítja a szerkezetet, biztatni kezdték.
Ahogy haladt, az emberek egyre hangosabban kiabáltak:
- Gyerünk George! Hiszünk benned! Meg tudod csinálni, hiszünk benned!
George átért a túlpartra, majd visszafordult és az emberek
üdvrivalgásától kísérve visszakerekezett. Az emberek éljenezték,
ünnepelték:
- Fantasztikus voltál, George, hittünk benned, tudtuk, hogy megcsinálod!
- Na, akkor ki ül fel a vázra, hogy átvigyem? - kérdezte George.
Az emberek döbbenten, kissé haragosan húzódtak vissza.
- Senki sem bízik bennem? - kérdezte George - Hisz az előbb még mindannyian hittetek.
Ekkor a tömegből előlépett egy kislány, és azt mondta, ő felül a vázra,
és átmegy Georgedzsal. Az emberek felbőszültek erre, szidni kezdték
George-ot, amiért egy gyerek életét kockáztatja. Ahogy azonban a bicikli
a túlpart felé közeledett, elnémultak. A kerékpár a túlparton
visszafordult, és ahogy közeledni kezdett, a néma csendet ismét az
éljenzés, az üdvrivalgás váltotta fel.
- Fantasztikus vagy, George! Hittünk benned, és megcsináltad!
Ekkor valaki megkérdezte a kislányt:
- Hogyan volt annyi bátorságod, hogy felülj a vázra George elé?
- Úgy, hogy ez az ember az apám. És nem csak hiszek, hanem bízom is benne.
Kommentáld!